Szende Pál (szerk.): Pótlás a Magyar hiteljog II. kötetéhez. A „kereskedelmi melléktörvények”-hez és a „váltótörvény”-hez (Budapest, 1933)

90 — Tőzsdei szokások. — a vevő a szállítást kifejezetten nem kívánja. Az utóbbi esetben a küldeményt az eladó a vevő költségére kellő gondossággal, téli pakolással köteles ellátni, a szállítás alatti fagyveszélyt azonban a vevő viseli. Az eladó arról, hogy a burgonyát fagy, illetőleg fagyve­szély miatt nem adhatja fel, vevőt a leggyorsabb módon (táv­beszélő, táviró, expresslevél útján) haladéktalanul értesíteni kö­teles, mert különben vele szemben a szállítási késedelem kö­vetkezményei nyernek alkalmazást. Ha a teljesítési határidő fagyveszély miatt meghosszabbo­dik, a vevő a vételárral együtt a teljesítés napjától, az árú feladásáig terjedő időre eső kamatveszteséget, a tárolási költ­séget és súlyveszteséget az eladónak megtéríteni köteles. Kamat gyanánt a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámítolási kamatlábát 1%-kal meghaladó összeg, súly veszteség és tárolási költség címén együttesen pedig minden megkezdett félhónap után az árú szerződésszerű árának 1%-a illeti meg az eladót. Ennek a §-nak intézkedései akkor is alkalmazást nyer­nek, ha az árú minőségeért az eladó a rendeltetési állomásig szavatol. Vegyes határozatok. (13—15. §.) 13. §. Ha zsákokban való szállítás köttetett ki, a zsákokat a vevő tartozik adni. Ha a zsákok elküldésében a vevő késedel­mes, vagy ha az eladó 8 nappal a teljesítési határidő lejárta előtt még nincs a zsákok birtokában, jogosítva van — saját választása szerint — a vevő költségére a zsákokat kölcsön­venni vagy az árút ömlesztve szállítani. 14. §. Helyi vétel esetén, úgyszintén akkor is, ha helyközi vételnél a vevő az árú megvizsgálása végett a feladó állomá­son, vagy az árú tárolásának helyén jelen van, az eladó, amennyiben a szállítandó mennyiség 450 métermázsánál nem több, naponta legalább 150 q-át, ha pedig 450 q-nál több, na­ponta legalább 300 q-át köteles átadni, illetőleg szállítani. Ha a szerződést több időszakban, vagy több részletben kell teljesíteni, az előző bekezdés alkalmazásában az árúnak egy időszakon belül, illetőleg egy részlet gyanánt szállítandó meny­nyiségét kell figyelembe venni.

Next

/
Thumbnails
Contents