Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)

4:> is arra, hogy az alperes által később szerzendŐ korcsmaipar és az ezzel járó italmérési engedély a bejárat közös használatának akadálya lesz; ennélfogva, ha az alperes- akkor, amikor a fel­peres hozzájárulása nélkül koresmává alakította át előbbi üzle­tét, nem számolt azzal, hogy a pénzügyi hatóságok az italmérés gyakorlásához szolgáló korcsmahelyiségbe sem a közös bejára tot, sem pedig az ikerajtó létesítését nem engedélyezik: ennek következményei egyedül őt terhelik, ezen az alapon tehát a régi bejárati ajtó használatában a felperest nem akadálvox­hatja. (11/682) d.) Helyiség birtoka. Ámbár a csendestársasági viszony megszűnte folytán az alperes az üzlethelyiséget jogcím nélkül birtokolta, felperes mégsem kérheti az alperestől az üzlethelyiség visszabocsájtását, mert az illetékes közigazgatási hatóság a per folyama alatt az üzlethelyiséget igénybevette és bérlőjéül az alperest jelölte ki. (11/620) Somméis visszaítél yezési igény érvényesítését nem zárja ki az a körülmény, hogy a bérlő a bért nem fizeti, ha a bérlő ezt az igényt vele bérleti viszonyban nem álló harmadik személlyl szemben érvényesíti. (11/188) Megáll felperes kereshetőségi joga akkor, amikor az általa visszavonásig ingyenesen az alperes rendelkezésére boesájtott lakásnak az ingatlant tőle megvásárolt Ixtrmadik szentély bir­tokába bocsájtása iránt perel. (11/124) A törvényszék nem állapította meg felperes albérlői minő ségét, mert a felperes bért nem fizetett, hanem vejének szíves­sége folytán volt a kereseti lakásban, de mint hasznáhiti bir­tokos is jogosult a birtokvédelemre. A bírlaló is felléphet som más visszahelyezés'/ keresettel. A felperes a maga nevében és javára gyakorolta a tényleges hatalmat a kereseti lakás felett a veje engedélyével és szívességéltől, ami nem tekinthető pusz­tán alkalmi megbízásnak, amely utóbbi esetben birtokvédelem nek helye nincs. (Bp. tsz.) (1/223) e.) Állat perek. A 76H0H945. M.K. sz. r. 4. §-a szerint abban a kérdéslx-n, bogy a tulajdonos tartozik-e és milyen megtérítéssel az állat birtokosának, a bíróság az összes körülmények mérlegelése mel­lett, mindkél fél érdekeinek a méltányosság figyelembevételévei

Next

/
Thumbnails
Contents