Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam V. kötet (Budapest, 1906)
22 Döntvénytár. ditott kiadásai még ha neki magának azon kivül semmi jövedelme sem lett volna is, legnagyobbrészt megtérültek, mert nem áll az alperesnek az az érvelése, hogy a hozománynak az a felerésze, amely az ő javára viszon-hitbérként kiköttetett, már a házasságnak 2-ik éve után az ő tulajdonává vált volna, mert az alperes maga is azon az állásponton áll, hogy a részére biztosított 12000 K hitbér természetű, a hitbér azonban csak a házasság törvényes felbontásakor követelhető s igy jogilag véve, ez a 12000 K csakis a nö elhalálozásakor vált az alperes tulajdonává. Az alperes maga sem állította, hogy vagyontalan volt, s ennek ellenkezőjét bizonyítja a 3. alatti tjkvi kivonat is, amelyben foglalt ingatlan az ő tulajdonát képezi, s mely bizonyítja, hogy alperes az ingatlanok egy részét már a házasságra lépés után szerezte, s minthogy ez az ingatlan sokkal többet ér a kereseti öszszegnél, ebből következik, hogy a neje gyógykezeltetésének költségei, ha a jövedelmét apasztották is, de ki nem merítették anynyira, hogy a hozomány állagához is nyúlni kénytelenittetett volna. Minthogy ezek szerint alperes a nő gyógyítására fordított kiadásait a hozomány állagának a terhére beszámítani jogosítva nincsen : helyesen kötelezte az elsőbiróság alperest arra, hogy a hozomány felerészét az örökösök részére bírói letétbe helyezte. (1904 július 28. 1281/904.) A kir. Curia: A kir. tábla ítélete annak az indoknak mellőzésével, hogy a nő gyógyítási költsége a férj törzsvagyonát is terheli, és hogy a nő gyógyítási költségét a férj csupán abban a végszükségben volna jogosítva a hozomány terhére számítani, ha ezen költségek a férj törzsvagyonából nem fedezhetők, egyéb felhozott s felhívott indokai alapján helybenhagyatik. 13Az ingatlanok haszonélvezetére végrehajtási zárlatot foganatosítottak. Felperes a bíróság által kirendelt zárgondnoktól haszonbérbe vette ezen ingatlanokat. A haszonbérelt ingatlanok egy részét azonban birtokába nem vehette, mert azokat más tartotta birtokában. Felperes kéri a kérdéses ingatlanokat birtokában tartó személyt az ingatlanoknak felperes bir-