Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam IV. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár. 45 különben is csekélyebb műveltségi fokon álló munkás a hirtelen harag és felindulás által vezérelve a bántalom visszatorlására ragad­tathatja el magát ; a kir. törvényszék megállapította, hogy a fel­peres A. E. szándékos cselekménye folytán ért testi sérülés ma­gának felperesnek vétkességéből következett be. Minthogy pedig, ha a biztositás tárgyát egészség vagy testi épség képezi a biztosí­tott vétkessége esetén a biztosító a K. T. 504. §-a értelmében a biztositási összeg fizetésére nem kötelezhető : felperest keresetével elutasítani kellett. (1903 június 26-án 24504/903.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja indokaiból és azért; mert biztositásjogi értelemben vett belesei­ről csak akkor lehet szó, ha a károsító eredményt valamely vélet­len, vagyis előre nem látott és igy rendes gondosság mellett el sem hárítható váratlan behatás idézi elő, ekként azt a biztosított saját hibáján kivül szenvedi el ; már pedig a jelen esetben arra való tekintette], hogy a biztosított felperesnek bántalmaztatása, melyből kifolyólag nevezett alperes biztositót a kereseti kárösszeg megfizetésére köteleztetni kéri, abból származott, hogy a felügye­lete alatt álló A. K. gazdasági munkás a vett utasítás figyelmen kivül hagyása miatt meg nem engedett módon és mértékben megfenyítette, nem állapitható meg az, hogy felperest a sérülés önhibáján kivül érte volna ; a csak vétlen baleset esetére kötele­zett biztosítási összeg kifizetésére tehát az alperes nem kötelezhető. (1904 márcz. 23-án 2723/903. sz. a.) A kir. Curia: A kir. tábla ítélete a benne felhozott és el­fogadott indokokból helybenhagyatik. = Hogy biztositásjogi szempontból csak a véletlen behatás tekinthető balesetnek, 1. a Dtdr III. f. XXI. 61., XXVII. 165. és 129. sz. határozatokat. A vizbefulásból egymagában nem lehet a véletlenségre következtetni Dtdr TII. XXVII. k. 129. sz. 29. Az általános biztosítási feltételeknek az a határozmánya, hogy a felek által kijelölt kárbecslők, ha a kár megállapítása

Next

/
Thumbnails
Contents