Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam IV. kötet (Budapest, 1906)
Döntvénytár. 41 intézkedéseiben megváltoztatandó s a felperes keresetével egészben elutasítandó volt; mert az alperesi szövetkezet alapszabályainak 61. §-a a tiszta nyereség mikénti felosztására nézve korlátozó intézkedést csak annyiban tartalmaz, hogy mindaddig, mig a tartalékalap 10,000 K-ra nem emelkedett, az üzletrészekre osztalék nem fizethető, egyébként, azonban a közgyűlésnek a tiszta nyereség felosztására nézve a kereskedelmi törvény 240. illetően 179. §-a, ugy az alapszabályokban is meghatározott önkormányzati hatósági körét az alapszabályok felhívott szakasza csakis annyiban érinti s e tárgyú határozata sikerrel megtámadható csakis abban az esetben volna, ha a közgyűlés a nyereség felosztásának az alapszabályokban előirt módozataitól, vagyis a szövetkezet általános czéljától eltérően intézkednék, avagy a határozatképesség kétséges volna ; az az intézkedés azonban, mely szerint a tiszta nyereség egy része a tagok összességének a javát képező tartalékalapra lett fordítva, a szövetkezet érdekétől és czéljától eltérőnek éppen nem tekinthető, az ez irányú határozat pedig egy tagnak — nyilván a felperesnek — kivételével egyhangúan hozatott. (1904 május 2. 507.) A kir. Curia: A másodbiróság ítéletének a 2241 K 62 fi.ll. tiszta nyereségre vonatkozó rendelkezését megváltoztatni s e tekintetben az elsőbiróság vonatkozó rendelkezését a benne megfelelően felhozott indokokból kellett helybenhagyni. 27. A vevő nem tartozik a könyvecskébe szállitottként bejegyzett tejmennyiség átvételét akkor is elismerni, ha kevesebb tejet kapott, hanem jogosítva volt az átvétel elismerését arra a kisebb tejmennyiségre szorítani, melyet az alperes alkalmazottja neki tényleg átadott, s amelyet ő attól valósággal átvett, amiért is az eladó ez okból nincs jogosítva a szerződéstől elállani, s ha az eladó nem bizonyítja, hogy a vevő az eredeti bejegyzéseket jogtalan haszon elérése és az ő rosszhiszemű megkárosítása végett változtatta meg, ugy a jogtalan elállás esetére kikötött kötbér esedékessé vált.