Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam III. kötet (Budapest, 1906)

68 Döntvénytár. ha azt nem a másik fél idézte elő, az ügylet hatályára be­folyással nincs, továbbá magát ezen határozatot, amely szerint az: eladó nem támadhatja meg a szerződést azon az alapon, hogy az eladott ingatlanok egy részének tulajdonjoga harmadik szemé­lyek javára megítéltetett. 48. Egymagából abból, hogy valamely terület fák, bokrok vagy cserjék kiirtása által vált szántóvá vagy kaszálóvá, nem következik szükségképpen, hogy az irtványföldnek tekin­tessék, hanem amennyiben a felek majorsági zsellérbir­tokkal hasonló természetű birtokviszonyt létesitettek és egyébként e részben az 1896. évi XXV. tcz. 7. §. által megkivánt előfeltételek fenállanak, mi törvényes akadály sem áll annak útjában, hogy az ily területek is a most felhivott törvényczikk rendelkezései alá vonassanak. Ily ingatlanok majorsági zsellérbirtokoknak tekintettek azon az alapon, hogy más területre nézve, amelyek szintén ily módón vonattak mezei gazdasági mivelés alá, maguk a felek kölcsönösen elismerték, hogy azokra közöttük taksalis szerződés létesült. — A megváltásnak nem áll útjában, ha a tértulajdonos és térhaszonélvezők az 1848. év után uj egyezséget kötöttek, de ezekkel az egyezségekkel a felek uj jogviszonyt nem létesitettek, hanem csakis a már előbb fenállott birtokállapotot tartották fen, mert az egyezség ama tartalma, hogy a területek addig maradnak a térhaszonélvezők kezén, mig az üveggyárnál szükséges segédmunkákat teljesitik vagy ezek a szolgáltatások a gyárüzem megszűnése által szükségfelettiekké nem vál­nak, nem jelenti azt, hogy az átengedés határozott idő­tartamra szólt volna. — A váltságtőke alatt egyedül az évi szolgálmányok értékének megfelelő tőke lévén érthető^ ahhoz az 1896. évi XXV. tcz. 30. §-a szerint a térhaszon­élvezőket fele részben terhelő eljárási költség még akkor sem számitható, ha az ellen a térhaszonélvezők kifogást nem is emeltek. — Valamely ingatlan haszonvételéért előre meghatározott mérsékelt áron teljesitendő kézi napszámok

Next

/
Thumbnails
Contents