Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam III. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár. 33 fokozta, megállapítható, hogy alperest a vállalatnál gondatlanság nem terhelte és hogy a felperest ért balesetet alperesre nézve az az előre nem látható s elháríthatatlan esemény okozta, hogy felperest egyik munkatársa magával rántotta a mélységbe. Ezek szerint hiányzik az alperes cselekménye és a baleset közti okozati összefüggés, felperest keresetével elutasítani kellett. (,1904 november 3. 2956/1904. sz. a.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, alperes kártérítési kötelezettségét megállapítja. Indokok: Az nem vitás, hogy akkor történt a felperes balesete, amidőn a szakértők szerint 10—12 mázsás kőlapot fektettek le a lépcsőn való leszállítás czéljából, mely lépcsőnek korlátja előbb eltávolíttatván, a lépcső fokok mellett üresség tátongott. Habár a tanuknak a bűnügyi vizsgálat során és a perben tett vallomása a részletekre nem mindenben egyez, annyi a vallomásokból megállapítható, hogy a szakértők szerint a lépcsőnél szélesebb súlyos kőlapot a munkások kézzel fogva helyezték el a lépcsőn levő csúsztató gerendákra. Mindebből a munka veszélyessége és az is nyilvánvaló, hogy a munka veszélyességét nagyban csökkentette volna, ha a két lépcsőkar között az alperes szerint is létezett 40 cm. hézagon a lépcsőkar a lépcsőkkel futó meneteles állványnyal kiszélesittetett volna, hogy a munkások egy része azon állva működhetett volna közre a lépcső fokoknál szélesebb kőlap lefektetésénél. Minden valószínűség szerint ebben az esetben a baleset be sem következett volna, mert ugy a munkát vezető pallérnak, mint S. A. vallomása szerint a baleset ugy történt, hogy utóbb nevezett tanú, a ki második lépcsőfok szélén állott, innen felugrott a lépcső pihenőre, ahol felperes fogta volt a kőlapot, és ugrás közt a felperes ruháját megkapva, őt lerántotta a mélységbe, az ugrás oka pedig az volt, a tanúnak a többi bizonyított körülménynyel valószinüsitett s így elfogadható vallomása szerint, hogy a szük helyen az erejükhöz tul nehéz követ nem bírták jól megtartani s idő előtt eleresztvén, a tánu félt, hogy a kő a lábára esik. Azt az alperes sem állítja, hogy a felperes hibás volna, a munkaadót azonban az 1893. évi XXVIII. tcz. 1. §. rendelkezéseibe ütköző mulasztás terheli és a fentebbiek szerint a baleset a mulasztással összefügg, miért Döntvénytár. IV. folyam. III. k. 3