Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam I. kötet (Budapest, 1905)
vómvénytár. 33 17A váltóbirtokos a nála leszámítolt váltókat utólag a szükséghez mérten több különféle pénzintézetnél szokta utólag telepiteni. Az ily utólagos telep helyén fölvett óvás még a vele állandó üzleti összeköttetésben levő váltóadóssal szemben sem alkalmas a visszkereseti jog fentartására, mert a váltóhitelező az üresen kapott váltót a váltótörvény 93. §-a értelmében csakis a forgalomban rendesen használni szokott tartalommal töltheti ki, ilyennek pedig az intézvényezett lakhelyétől különböző fizetési hely nem tekinthető, s mert a váltóadós nem is tudhatta, hogy váltója melyik pénzintézetnél van telepítve, felperes pedig nem hozott fel bizonyitékot arra nézve, hogy a fenforgó körülményekből az volna következtethető, hogy a váltónak ily értelemben való kitöltése a felek szándékának megfelelt, s azt sem bizonyította, hogy a jelen esetben s az adott viszonyok közt a váltónak telepitése és a telepes kijelölése a váltóforgalomban szokásosn'ak volna tekinthető. (Curia 1904 október 13. 718/904. sz. a.) A kaposvári kir. törvényszék: A sommás végzést hatályon kivül helyezi. Indokok: Sz. L. alperes kifogásaiban azt adja elő, hogy midőn ő a váltót forgatói névaláírásával ellátta, azon «Zahlbar bei der stb.» telephely megjelölve nem volt, az később jogellenesen vezettetett a váltóra, ennélfogva a jogellenesen a váltóra vezetett telephelyen fölvett óvás felperes visszkereseti jogának vele szemben való fentartására nem alkalmas, s igy az ő váltójogi kötelezettsége megszűnt. Felperes beismerte, hogy a kereseti váltón akkor, midőn azt alperes forgatói névaláírásával ellátta, a «Zahlbar bei der stb.» telepítés reávezetve nem volt, beismerte, hogy azt maga vezette később a váltóra, de azt adta elő, hogy alperes ezen utólagos telepítésről tudott, abba beleegyezettnek tekintendő, mert évek óta váltóösszeköttetésben van felperessel, felperes pedig váltóit mindig a «Steiermárkische Escompte Bank»-nál visszleszámitolja és telepiti, alperes pedig ez ellen kifogást nem tett. AlDöntvénytár. IV. folyam I. k. 3