Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam I. kötet (Budapest, 1905)
26 Döntvénytár. rendeletet hatálytalannak nyilvánítja, s örökhagyó egész hagyatékára nézve kiskorú E. M. törvényes és kizárólagos örökösödési jogát megállapitja. Indokok: Nem vitás, hogy örökhagyó a végrendelet alkotásakor 188i-ben nőtlen volt, hogy csak 18 év múlva nősült meg és nősülése után körülbelül 2 év múlva meghalt anélkülr hogy ujabb végrendeletet alkotott volna, daczára annak, hogy házasságából gyermeke született. Az elsőbiróság helyesen fejtette ki, hogy E. I. a végrendelet alkotásakor, mint azon időben még nőtlen ember, abban a téves feltevésben volt, hogy gyermeke nem lesz. A birói állandó gyakorlat által megállapított jogszabályt képez az, hogy ha a végrendelkezésnek alapját és indokát az örökhagyónak valamely feltevése képezi, a végrendelkezés annak következtében, hogy a feltevés téves volt, vagy hogy a feltevésnek — a viszonyok változtával — éppen ellenkezője állott bev hatályát veszti. Ez okból, ha a gyermektelen végrendelkezőnek utóbb gyermeke születik, akiről a végrendeletben nem gondoskodott, s akiről a végrendelet alkotásának idejebeli állapotát tekintve nem is gondoskodhatott, a végrendelet hatályos lenni megszűnik, ha csak fel nem teendő, hogy az örökhagyó akkor is ugy végrendelkezett volna, ha azt, hogy utóbb gyermeke fog születni, tudta volna. A jelen esetben azonban erre a feltevésre alap nincs, de nincs alap arra a feltevésre sem, hogy E. I. a nőtlen korában alkotott végrendeletet a változott családi viszonyok mellett s ezek tudatában is fentartani kivánta volna ; mert nem tehető fel, hogy csupán a családi név fentartását az örökhagyó oly czélnak tekintette, hogy annak érdekében még egyetlen gyermekét is minden vagyonából teljesen kizárta volna ; arra pedig, hogy a végrendelet fentartásának az örökhagyó részéről egyéb oka vagy czélja lett volna, a perben adat fel nem merült. Ily körülmények közt annak, hogy E. I. a nősülése előtt 18 évvel alkotott végrendeletet gyermekének születése után sem semmisítette meg, illetve hogy azt meg nem változtatta, csak egy indoka lehet, hogy az örökhagyó arról a végrendeletről az alkotása óta lefolyt hosszú idő alatt megfeledkezett. Ily tényállás mellett pedig az örökhagyó által téves feltevésben alkotott végrendeletnek joghatály tulajdonitható nem lévén : az elsőbiróság Ítéletének meg-