Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam I. kötet (Budapest, 1905)
XL TártaIo m mutató. hető, s mert a váltóadós nem is tudhatta, hogy váltója melyik pénzintézetnél van telepítve, felperes pedig nem hozott fel bizonyítékot arra nézve, hogy a fenforgó körülményekből az volna következtethető, hogy a váltónak ily értelemben való kitöltése a felek szándékának megfelelt, s azt sem bizonyitotta, hogy a jelen esetben s az adott viszonyok közt a váltónak telepítése és a telepes kijelölése a váltóforgalomban szokásosnak volna tekinthető 33 161. Az idegen váltó birtokosa, ki a váltót az intézvényezett lakhelyének és a telephelynek kitöltése nélkül kapta, — a váltótörvény 9^. ^'-án alapuló azt a jogát, hogy a váltót lényeges kellékeire nézve kitölthesse, a fizetési hely tekintetében gyakorolta s így kimentette már azzal, hogy a váltón az intézvényezettek lakhelyét kitöltötte, s az intézvényezett beleegyezése nélkül nincs jogosítva arra, hogy a váltót utólag telepítse. Ily esetben a telep helye szerinti bíróság a kereset elbírálására nem illetékes. (Tábla) A másodbiróságnak ezen végzése ellen felfolyamodásnak nincs helye. (Curia) 202 217. A váltótörvény 93. §-a által a váltóbirtokosnak engedett az a jog, hogy a váltót annak valamely hiányzó kellékére nézve utólag kitöltheti, csak a váltótörvény szerinti lényeges kellékekre vonatkozik, ezek közé pedig a kezességi nyilatkozat nem tartozik. Abból a körülményből, hogy köztudat, hogy a váltóaláirása rendszerint felelősséget von maga után, a bíróság megállapította, hogy azon irni s olvasni tudó egyén, ki azt vitatja, hogy a váltót tanú minőségben irta alá, azonban csak nevét — tanú minőséget pedig nem — irta a váltóra, azt mint váltókötelezett irta alá— 28 162. A váltótulajdonosnak ugyan jogában áll a váltó hiányzó lényeges kellékének kitöltése körül elkövetett hibát kiigazítani, de ezen jogával csak addig élhet, míg a váltót óvatolás utján vagy a bíróság eiőtt nem érvényesítette, ellenesetben a váltó tartalmán a váltókötelezettek belegyezése nélkül nem változtathat — — — 203 62. Nincs helye annak, hogy ugyanazon felek közt egy és ugyanazon követelés köztörvényi és váltói peruton, tehát két uton érvényesítessék. Felperes a sommás bíróság előtt már érvényesített követelését az annak fedezetére kiállított váltó alapján váltói uton csak ugy érvényesíthetné, ha a még folyamatban levő sommás pert beszüntette volna... --- — — —- — .-- 81 S. Felperest váltókeresetével el kellett utasítani, mert felperes adósának csődön kivül való felszámolásához hozzájárulván, ezzel beleegyezett abba, hogy alperes czég vagyonának értékesítése és a hitelezők megfelelő kielégítése felszámolás utján történjék, és hozzájárult ahhoz is, hogy a felszámolt vagyonból csak annak felosztása idején és ekkor is csak arányosan nyerjen kielégitést; e mellett közömbös, hogy alperes czég összes hitelezői a felszámoláshoz hozzájárultak-e, továbbá, hógy a felszámolók a felperes nyilatkozatában kijelöltektől különböznek-e, mert a fentiek a ke-