Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

93 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések hogy a szerződés alanyai magyar gazdálkodó szervezetek. Álláspontja szerint a fuvarozás csak annyiban nemzetközi, hogy külföldről kellett az árut továbbítani. Utalt a hazai és nemzetközi választottbírósági gyakorlatra, és kifejtette, hogy a szerződési szabadság szellemében az alperes megbízója utasításai szerint eljárva köthetett olyan szerződést, amely szerint a költségviselő az alperesi megbízó. Véleménye szerint ezáltal a felperes és a G. D. Rt. között olyan jogviszony jött létre, amelynek alapján a fuvardíj megfizetésére ez utóbbi gazdálkodó szervezet kötelezhető. A felperes felülvizsgálati kérelme alaposnak, az alperes felülvizsgálati kérelme megalapozatlannak bizonyult. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság elsődlegesen azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróság részéről nem történt jogszabálysértés, amikor az alperest mint feladót marasztalta a címzett által meg nem fizetett fuvardíj tekintetében. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban úgy foglalt állást, hogy a CMR Egyezmény 13. Cikkének 2. pontjában foglaltak szerint, amennyiben a címzett az áru kiszolgáltatásával kapcsolatban az őt megillető jogokat gyakorolja, köteles megfizetni a fuvarlevélen feltüntetett költségeket, ezek körében pedig a fuvardíjat. Abban az esetben azonban, ha a címzett a fuvardíj megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a fuvarozó nem zárható el attól, hogy az őt megillető díjat a vele szerződéses jogviszonyt létesítő féltől követelje. Utalt a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a CMR Egyezmény 13. Cikkének 2. pontja olyan rendelkezést is tartalmaz, amelynek értelmében a fuvarozó jogosult az áru kiszolgáltatása előtt a címzettől biztosítékot követelni. Ugyanakkor erre vonatkozó kötelezettsége azonban a felperesnek nem állt fenn sem a CMR rendelkezései, sem a felek megállapodása alapján. így a felperes jogosult volt tehát biztosíték adása nélkül az árut kiszolgáltatni, ennek alapján pedig jogszerűen tarthat igényt a fuvardíjra. Arra tekintettel pedig, hogy a címzett fizetésképtelensége miatt az erre irányuló követelése nem érvényesíthető, a fuvarozó az alperestől, vagyis a feladótól követelheti a fuvardíjat. A CMR 12. Cikkének 2. pontjában foglaltak szerint az áru feletti rendelkezésre való jogosultság a címzettet a 13. Cikk 1. pontja alapján megillető jog gyakorlásával, vagy az ott megjelölt egyéb körülmény folytán a címzettre száll ugyan, de a CMR rendelkezéseiből, illetve a felek megállapodásából sem következik, hogy ezzel egyidejűleg a fuvarozó és a feladó közötti szerződéses jogviszony megszűnne. A fuvarozási szerződés „háromoldalú" szerződéses jogviszonyt hoz létre, a megszűnése pedig - egyéb megszűnési esetektől eltekintve - akkor következik be, ha a szerződés mind a szolgáltatás, mind pedig az ellenszolgáltatás tekintetében teljesedésbe megy. Mindezekből az következik, hogy a fuvardíjnak a fuvarozó részére történő megfizetéséig az alperesnek, mint a saját nevében szerződést kötő félnek, a felelőssége is fennáll. Továbbiak a jogesetről Ki kell emelni még, hogy az előzőek értelmében helytállónak bizonyult a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság, ítéletének indokolásában szereplő azon megállapítás, hogy az alperes tartozik helytállni „annak a harmadik személynek a mulasztásáért, akit a szerződésben a fuvardíjfizetés szempontjából megjelölt". A konkrét ese-