Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 84 értelmében, ha a fuvarlevél nem tartalmazza a fuvarozó indokolt fenntartását, az el­lenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy az áru, és annak csomagolása jó állapot­ban volt, amikor a fuvarozó az árut átvette, továbbá, hogy az árudarabok száma, valamint azok jele és sorszáma a fuvarlevél adataival megegyezett. Ugyanakkor a CMR idézett 9. Cikkében foglalt vélelemmel szemben ellenbizo­nyításnak van helye. A bizonyítékok mérlegelése alapján az adott jogesetben az ellenbizonyítás sikeres volt. Továbbiak a jogesetről A perbeli esetben 54 paletta árut tüntettek fel a fuvarlevél 6. pontjában, és a fuvarozó nem tett a 18. pontban fenntartást az áru állapotával, és a paletták számával kapcso­latban. A címzett telephelyén a fuvarozást végző gépkocsivezető közreműködésével 1991. augusztus 16-án készített kárjegyzőkönyvben azonban rögzítették, hogy a gé­pes kocsi, valamint a pótkocsi méreteit figyelembe véve a paletták nagyságára tekin­tettel csak 52 darabot lehetett felrakni, szemben a fuvarlevélben feltüntetett 54 da­rabbal. Minthogy a CMR 9. Cikkében foglalt vélelemmel szemben ellenbizonyításnak van helye, ez a bizonyítási helyzet alkalmasnak bizonyult az egyébként is megdönt­hető vélelem megdöntésére. Az elsőfokú bíróság utóbb helytelennek ítélt jogi álláspontja folytán nem vizsgál­ta, hogy az adott méretek figyelembevételével ténylegesen hány palettát helyezhet­tek el a pótkocsis gépjárművön. Vagyis ténylegesen nem vizsgálta, hogy az adott bizonyítás a vélelmet megdönti-e. Ezt korrigálta a másodfokú ítélet. Míg az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a fel­peresnek 46 620 BRF-t és ennek évi 5%-os kamatát, valamint 6000 Ft eljárási költ­séget, továbbá 5000 Ft ügyvédi munkadíjat perköltségként, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hoza­talára utasította. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint az újabb eljárásban szakértői bizonyítást kell lefolytatni annak a megállapítására, hogy az adott gép- és pótkocsin, azok területét figyelembe véve a kárjegyzőkönyvben megjelölt méretű palettákból hány darab he­lyezhető el. Ennek alapján, amennyiben a bizonyítás eredményeként megállapítható, hogy valóban csak 52 palettát raktak fel, illetve rakhattak fel, vizsgálni kell azt is, hogy az alperes mulasztása folytán - mely a darabszámra vonatkozó megjegyzés hiányából ered - milyen mérvű kár érte a felperest azzal, hogy a feladóval szembeni igényérvényesítési lehetősége elnehezült. E körben fel kell tárni a tényállást abban a részében is, hogy a felperes mennyiben tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, és a felek együttműködési kötelezettségét is értékelve lehet csak a felelősség kérdésében, és annak mértékét illetően megnyug­tató döntését hozni (Legf. Bír. Gf. III. 33 429/1993. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents