Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 52 A fenti elévülési szabályok nem csak azért kiemelkedően fontos rendelkezései a CMR Egyezménynek, mert a polgári jogban szokásos elévülési időhöz képest lényegesen rövidebb időről van szó a CMR esetében. Azért is fontos ezeket a rendelkezéseket szem előtt tartani, mert a gyakorlat során igen életszerű, hogy az elévülési idő közeledtével válik csak tisztázottá a tényállás, jutnak az érintettek abba a helyzetbe, hogy jogaikat érvényesítsék. Különösen, ha nemzetközi szállítmánybiztosítást kötöttek, a biztosító viszontkeresetének érvényesítése rendre az elévülés közelébe esik. Az elévülési idő főszabályként egyéves időtartamát csak ritkán váltja fel a gyakorlatban a hároméves időtartama a fuvarozó szándékos, vagy azzal egyenértékű súlyos gondatlansága miatt. Az ismétlés elkerülése érdekében itt csak utalunk a CMR 29. Cikkével kapcsolatban a szándékossággal egyenértékű súlyos gondatlanság problémájára. Nem szabad az elévülési idő kezdetének megállapítására vonatkozó speciális szabályokról megfeledkezni. A kiszolgáltatás napja a CMR fuvarlevélen történő áruátvétellel többnyire vitán felül bizonyítható. A fuvarozási határidő letelte, illetve a fuvarozásra történő átvétel is többnyire iratokkal bizonyítható. A fuvarozási szerződés megkötését követő háromhavi időtartam többnyire a fuvardíj követeléseknél kap gyakorlati jelentőséget. Némi egyszerűsítéssel mondható, hogy a fuvarozás kezdetétől számított 15 hónap után a fuvardíj iránti követelés elévült. Ez azonban csak annyiban igaz, amennyiben a CMR fuvarlevél feladáskori kiállítása a fuvarozási szerződés megkötésével egybeesik. A CMR Egyezmény 4. Cikke azonban nem azt mondja, hogy a fuvarlevél kiállítása az maga a fuvarozási szerződés, hiszen csak a fuvarozási szerződésről állítják ki a fuvarlevelet. Ebből következően, ha például egy telefaxváltással bizonyítani lehet a bíróság előtt a fuvarozási szerződés megkötésének időpontját, akkor ez az időpont lesz a három hónapos időtartam kezdete, megelőzve a fuvarlevél kiállításának időpontját. A gyakorlatban sokszor gondot okoz az, hogy a felszólamlás - ami természetesen még korántsem a kár rendezéséhez elégséges tartalmú érdemi kárbejelentés - gyakran befagyasztja az ügyet egy elévülhetetlen stádiumba. Ha ugyanis nincs mit viszszaküldenie a fuvarozónak, és az írásbeli elutasításhoz is elégtelen a ténybeli körülmények ismerete, az ilyen felszólamlások Csipkerózsika álmot alhatnak a fuvarozó szekrényében. Ráadásul még az is megfontolandó, hogy egy hiányos adatokon alapuló elutasítás - a hasonlatnál maradva - nem hoz-e ébredést, és megalapozott kártérítési igény formájában nem csattan-e el a varázslat előtt levegőben megállt pofon. Ezt a kínos helyzetet még az is színezi, hogy a fuvarozó felelősségbiztosítója saját gazdálkodási szempontjait követve tartalékot képez a függő kárügyekre. A tartalékképzést súlyosan zavarhatja az is, ha meglapozatlan kárügyekre tartalékolnak és természetesen az is, ha megalapozott kárügyekre nem képeznek tartalékot. Valószínű, hogy ez egy olyan helyzet, amire nem lehet általános receptet adni. Minden felszólamlásról csak a konkrét ügy ismeretében lehet eldönteni, hogy követni kell-e a főszabályt: a kapott okmányok visszaküldésével a megalapozatlan kártérítési igényt írásban el kell utasítania a fuvarozónak.