Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

Rendes felmondás 94 A felperes a jogerős ítélet megváltoztatása, és az első fokú ítélet helybenhagyása iránt felülvizsgálati kérelemmel élt. A felperes szerint a másodfokú bíróság ítéletét „nem pontosan" az eredeti keresetében meghatározott tárgyban hozta meg, mivel eredeti beadványában a munkaviszonyának azonnali hatályú „büntetésszerü" meg­szüntetését sérelmezte. Álláspontja szerint nem tisztázódott „az állítólagos átszerve­zés", a rendes felmondás „valamiféle személyes bosszú lehetett, amely nem kevés diszkriminatív elemet is tartalmazott". Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság elfo­gadta V. P. személyügyi vezető tanúnyilatkozatát. Előadása szerint nem felelt meg a valóságnak, hogy a feladatait szétosztották. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A Legfelsőbb Bíróság döntése és indokai A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A másodfokú bíróság helytállóan vizsgálta érdemben a perbeli rendes felmondás indokának valós és okszerű voltát, mivel az átszervezés következtében történő mun­kakör-megszüntetés, mint összefoglaló indok akkor is megfelel az MK 95. számú állásfoglalásnak, ha a munkáltató egyetlen munkakört szüntet meg. A hosszú ideje egységes ítélkezési gyakorlat szerint átszervezésnek minősül a valamely munkakör­be tartozó feladatoknak más munkavállalók közötti szétosztása, ezért az erre vonat­kozó rendes felmondási indok kellően megalapozza a rendes felmondást, mivel a feladatok szétosztásának eredményeként az adott munkakör megszűnik. Az ilyen indok a munkáltató működésével függ össze, és abból világosan megállapítható, hogy a munkavállaló munkájára miért nincs szükség [Mt. 89. § (2)-(3) bek., BH 2003/171.; BH 2000/511.]. A felperessel közölt rendes felmondás az előbbi követelményeknek megfelelt, és a másodfokú bíróság a kiegészített bizonyítás alapján törvénysértés nélkül következ­tetett az indok bizonyítottságára. A felperes felülvizsgálati érveléséhez képest kiemelendő, hogy nem az alkalma­záskori feladatoknak volt jelentősége a perbeli rendes felmondás indoka megalapo­zottságának vizsgálatakor, hanem annak az alperes által bizonyított ténynek, misze­rint a felmondáskor a felperes akkori feladatait szétosztották. Ezáltal a munkakör megszűnésére és az átszervezésre vonatkozó jogerős ítéleti tényállás nem okszerűt­len, amint az új alkalmazásokkal kapcsolatos jogerős ítéleti megállapítás sem. A felülvizsgálati kérelem nem cáfolta, hogy az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adó döntése lényeges bizonyítékaként figyelembe vett Sz. Gy. felvételére nem a fel­peressel közölt felmondáskor, illetve utána, hanem jóval korábban, már az előtte lévő évben (2003-ban) sor került. Helytálló volt ezért a másodfokú bíróság megálla­pítása arról, hogy a korábbi alkalmazás miatt nem volt jelentősége annak, miszerint nevezett munkavállaló a felperessel részben azonos feladatokat végzett. A felülvizsgálati kérelem sérelmezte a rendeltetésellenes joggyakorlás (személyes bosszú) és a diszkrimináció jogerős ítéleti vizsgálatának hiányát. Mindezek azonban az első fokú eljárásnak sem voltak tárgyai, ezek tekintetében a felperes által felleb­bezéssel, csatlakozó fellebbezéssel nem támadott első fokú ítélet semmiféle tényál­lást és következtetést nem tartalmazott. Márpedig a felülvizsgálati eljárásnak csak

Next

/
Thumbnails
Contents