Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)
Rendes felmondás 72 A rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó felperesi keresetet a másodfokú bíróság szerint a bizonyítékok okszerűtlen és életszerűtlen értékelésével találta megalapozottnak az elsőfokú bíróság. A felperesnek a vele „mellérendeltségi viszonyban" álló W. M. férjével volt két évvel korábban egy összeszólalkozása, az alpereshez ezzel összefüggésben bejelentést, észrevételt nem tett. A felperesnek W.-vel nem volt közvetlen munkakapcsolata, mert más épületben dolgozott, továbbá H. J. raktárvezető, W. és Z. Á. személyzeti előadó tanúnyilatkozatai nem támasztották alá W. M.-nek a felettesére gyakorolt befolyását abban, hogy kinek a munkaviszonya megszüntetéséről dönt. A másodfokú bíróság mindezek alapján a rendeltetésellenes joggyakorlást nem látta bizonyítottnak. A kollektív szerződésnek az átképzés lehetősége megvizsgálása elmulasztását az átképzés általános jellegére és lehetőségként való szabályozására tekintettel ugyancsak nem találta a rendes felmondás jogellenességét megalapozónak. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte, mert álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként helyesen ítélte meg a rendes felmondás jogellenességét. Érvelése szerint a munkaügyi bíróság értékelése nem életszerűtlen abban, hogy többéves elfojtott konfliktus is vezethet későbbi bosszúálláshoz. Az ilyen helyzet nem atipikus, a másodfokú bíróság a körülményeket figyelmen kívül hagyta, és „rutinszerűen" kezelte az ügyet. A Legfelsőbb Bíróság döntése és indokai A felülvizsgálati kérelem nem volt alapos. A felülvizsgálati kérelem nem vitatta azt a jogerős ítéleti megállapítást, hogy az alperes raktárában jelentős mérvű létszámcsökkentést hajtottak végre, az érintett munkavállalókat H. J. raktárvezető választotta ki. W. M. ekkor a felperessel azonos beosztásban, raktárkezelőként más épületben dolgozott, napi munkakapcsolatuk nem volt, a felperesnek - amint arról a másodfokú eljárásban maga nyilatkozott - két évvel korábban W. férjével volt konfliktusa. H. J., W. M. és Z. A. az első fokú eljárásban határozottan cáfolták, hogy W.-nek bármilyen befolyása lett volna a vezető döntésére. Mindezekből a másodfokú bíróság az okszerűség és az életszerűség követelményeinek megfelelő következtetéssel állapította meg, hogy a per adatai a rendeltetésellenes joggyakorlást - amit a felperesnek kellett bizonyítania - nem támasztották alá. Egymagában a beosztottak közötti esetleges rossz munkahelyi légkör az egyébként bizonyított létszámcsökkentéssel indokolt rendes felmondás tekintetében nem teszi megállapíthatóvá a rendeltetésellenes joggyakorlást. Akifejtettek tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Összegzés A perbeli rendes felmondás indoka létszámleépítés volt. A munkáltatónál a beosztottak közötti korábbi haragosi viszonyra hivatkozás - önmagában - nem elegendő a rendeltetésellenes joggyakorlás bizonyításához.
