Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)

79 BDT2002. 637. esett késedelembe, és a tényleges kifizetés időpontjáig járó időszakra terheli kamatfizetési kötelezettség. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes keresete szerinti marasztalását kérte. Fellebbezése indokolásában megismételte az első fokú eljárás során kifejtett azon jogi álláspontját, hogy az alperesnek kellett volna bizonyítania a felperesi hibás teljesítés tényét, ezért neki kellett volna kérnie a szakértő kirendelését is. Mindezek ellenére a felperes fellebbezéséhez magánszakértői véleményt csatolt, amely álláspontja szerint - mint okirati bizonyíték - állításait mindenben alátámasztja. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, annak mindenben helyes indokai alapján. Utalt arra, hogy a felperes által a fellebbezési eljárás során becsatolt szakértői vélemény a Pp. 235. §-a alapján nem vehető figyelembe. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését az alábbiak szerint találta túlnyomó részben alaptalannak. A vállalkozási szerződések körében a vállalt munka eredményéért járó ellenszolgáltatás - a vállalkozói díj - meghatározása általában kétféle módon történhet meg. Ha a felek a vállalkozói díjat végleges jelleggel, egy összegben, átalányáron kötik meg, akkor a szerződés teljesítése után a szerződésben kikötött vállalkozói díjon felül csak tételesen bizonyított, igazolt pótmunkák ellenértéke számolható el. A vállalkozói díj meghatározásának másik esete, amikor a felek a szerződésükben utólagos tételes elszámolásban állapodnak meg. Ilyenkor az építési jellegű vállalkozási szerződésben a vállalkozói díjat egy összegben ugyan rendszerint meghatározzák, rögzítik azonban azt is, hogy a vállalkozói díj elszámolása utólagos tételes felmérés alapján történik. Ebben az esetben valójában a felek közös megegyezéssel a végleges számlázandó vállalkozói díj kiszámításának a módját határozzák meg úgy, hogy a munka elvégzése után a vállalkozó a ténylegesen elvégzett, igazolt és indokolt valamennyi munkatételt felszámíthatja, a szerződésben rögzített vállalkozói díj pedig lényegében tájékoztató irányár szerepet tölt be. A teljesítést követően a vállalkozói díj számlázása a leigazolt, elfogadott felmérés tételei alapján, a műszakilag indokolt munkák szerint történik. Az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a peres felek megállapodását vállalkozási szerződésnek (Ptk. 389. §), ami ténylegesen építési-vállalkozási szerződés (Ptk. 402. §). Az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a felek szerződésükben a felperest megillető vállalkozói díjat nem átalányárban, hanem utólagos tételes felmérésre utalással határozták meg. A felek a felperest megillető, végleges, számlázandó vállalkozói díj kiszámításának módját határozták meg, amikor a szakmailag elfogadott THE normagyűjteményre utaltak és ehhez rendelték a közösen megállapított egységárat. A vállalkozói díj ilyen formában történő meghatározása mellett a megrendelő által elfogadott utólagos tételes felmérés alapján kellett a felperesnek meghatároznia az őt megillető díj összegét. Ugyanakkor megállapítható volt, hogy a felperes által készített tételes felmérést az alperes teljeskörűen igazolta le - egyes tételeket kollaudált (kihúzott), nem fogadott el -, a vitatott tételek jogszerű beállításának bizonyítása a felperest terhelte. Az első fokú eljárás során a felperes felhívás ellenére sem kérte a szakértői bizonyítás lefolytatását, és az a másodfokú eljárás során már