Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)
59 BDT2005. 1192. átszervezéssel, az új körülményekhez való szoros határidőn belüli gyors alkalmazkodással kapcsolatos költségei is figyelmen kívül maradnak. Mindezek alapján a megyei bíróság álláspontja az volt, hogy a perbeli esetben mindkét fél szempontjából lényeges tény, körülmény tekintetében tévedés, közös téves feltevés nem valósult meg, a Ptk. 210. § (3) bekezdés jogi feltételei nem valósultak meg. A Ptk. 200. §-nak a szerződési szabadság elvét kifejezésre juttató (1) bekezdése értelmében a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A perbeli jogvita tárgyát képező vállalkozási szerződésre a vállalkozói díj tekintetében a szabad megállapodást korlátozó árszabályozás nincs érvényben, azaz a felek szabadon állapodhattak meg a vállalkozói díj összegében. Az érvényesen létrejött szerződést a sérelmet szenvedő fél megtámadhatja, ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között - anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné - a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség. Az egyenértékűség elvét megfogalmazó ezen szabály [Ptk. 201. § (2) bek.] azt juttatja kifejezésre, hogy jogunk általában nem tiltja a szerződésben kikötött ár eltérését a dolog közgazdasági értékétől, szankcióval csak a feltűnően nagy értékaránytalanság eseteit sújtja. A feltűnően nagy értékkülönbség megállapításának feltételeit a bírósági gyakorlatban a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 267. számú állásfoglalása határolja körül. E szerint a szerződésnek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségre alapított megtámadása esetén annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját. A perbeli esetben meghatározó jelentősége volt annak, hogy milyen egységár fogadható el indokoltan a felperesi árképzés alapjául a szerződésben meghatározott szolgáltatás ellenértéke számítása során. Az első fokú eljárás során kirendelt igazságügyi árszakértő azt nem vitatta, hogy a felperes által alkalmazott rezsióradíjak - a könyvelési alapadatok helytállósága esetén - jogszerűen alkalmazhatók voltak, a felpereshez hasonló nagyüzemi gazdálkodó szervezetek a perbeli időszakban ilyen, illetőleg ehhez hasonló árakkal dolgoztak. Helytálló a szakértő azon megállapítása is, hogy az árakat a piac keresleti-kínálati viszonyai diktálják és azok alku eredményeképpen születnek meg. A megyei bíróság álláspontja szerint a perbeli vállalkozói díj is áralku eredménye, hiszen az alperes a szerződés megkötését megelőzőleg már korábban kapott árajánlatot a felperestől, amely a szerződésben foglalthoz képest is magasabb összegű volt, így az alperes a szerződés megkötése előtt tisztában volt a felperes által alkalmazott egységárakkal, a felperes árszínvonalával. A felperes nem kisüzemi vállalkozó, hanem olyan nagyüzemi szervezet, amelynek más a költségszámítása, árkalkulációja, miután más a technológiája, a gépesítettsége, rezsiköltségei stb. A szerződés megkötése előtt az alperes mindezen körülményekkel, tényekkel tisztában volt, az árszínvonal ismeretében módjában állt volna más kisüzemi vállalkozóval alacsonyabb áron szerződést kötni. Az alperes azonban a felperes adottságainak, árajánlatának ismeretében nem másik vállalkozóval szerződött alacsonyabb díj mellett, hanem valamennyi adat ismeretében a felpereshez ragaszkodott, a felperessel kötötte meg a szerződést. Mindezekre figyelemmel a felek között létrejött piaci áralku folytán az értékegyensúly vizsgálatakor a felperesi rezsióradíjakból kellett
