Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)
117 BDT2006. 1415. felelős őrzés költségei viszont - a felperesi állásponttól eltérően - nem az L rendű alperessel szemben, hanem a szerződésükön kívül, a felperes és a leszerelést elrendelő új jogosult - a II. rendű alperes - közötti viszonyban bírálhatók el ilyen igény esetén. Az ítélőtábla ezért a felperest megillető vállalkozói díjat 21 039 057 Ft-ban határozta meg. AII. rendű alperessel szemben előterjesztett egyetemleges marasztalás iránti igény vonatkozásában az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a II. rendű alperes a felperessel kötött építési-szerelési szerződéseknek nem volt alanya, nem volt megrendelője és később sem vált azzá. A hivatkozott és 2002. március 25-én kelt megállapodás (okirat) nem értelmezhető akként sem, hogy valamiféle mögöttes felelősséget vállalt volna az I. rendű alperes tartozásaiért. Az I. és III. rendű alperesek között 2002. október 30-án létrejött adásvételi szerződés relatív hatálytalanságával kapcsolatosan a fellebbezés helyesen mutatott rá, az ilyen per megindításának nem előfeltétele annak igazolása, hogy a jogerős ítéleten alapuló jogszerű követelés behajtása részben vagy egészben sikertelen volt. Nincs akadálya az egy perben történő - az adós marasztalására, a jogszerzőnek a vagyontárgyból kielégítés tűrésére irányuló - igényérvényesítésnek. Ebben az esetben a fedezetelvonó szerződés alapján jogot szerző féllel szemben olyan tartalommal hozható ítélet - az egyszerű (sortartó) kezessel szembeni, feltételtől függően marasztaló ítéleti döntéshez hasonlóan -, hogy a kielégítés tűrésére az átruházott vagyontárgyból akkor köteles, ha a követelés az adóson nem, vagy csak részben hajtható be. A vagyontárgyat érintő végrehajtás elrendelésének előfeltétele az adóssal szembeni végrehajtás sikertelenségét igazoló végrehajtási jegyzőkönyv csatolása. Az ítélőtábla ezért e tekintetben nem osztja az elsőfokú bíróság álláspontját a fent írtakon kívül azért sem, mert az adós I. rendű alperessel szemben éppen a fizetésképtelensége miatt indult felszámolási eljárás, ami arra utal, hogy a marasztalási összeg részben vagy egészben nem hajtható be. A Ptk. 203. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételeket ezért vizsgálni kell. A rendelkezésre álló adatok alapján a Ptk. 203. § (2) bekezdése szerinti szerződés ingyenességének és a szerző fél rosszhiszeműségének törvényi vélelme nem állapítható meg. Nem kizárt, hogy az alperesi társaságok egyes tagjai, vezető tisztségviselői ismerhették egymást, üzleti viszonyban is állhattak, a törvényi vélelmet megalapozó, a Ptk. 203. § (2) bekezdésében pontosan szabályozott összefonódás törvényi tényállásának azonban egyike sem állt fenn. Az I. és III. rendű alperesek között létrejött adásvételi szerződés visszterhes volt, ezért - törvényi vélelem hiányában - a felperesnek kellett (volna) bizonyítania a fedezetelvonás megállapításának feltételét, a tulajdont szerző fél rosszhiszeműségét, vagyis azt, hogy a szerződés megkötésekor a III. rendű alperes tudott vagy tudnia kellett az átruházót (az I. rendű alperest) terhelő követelésről és arról is, hogy a szerződéskötéssel a jogosult (felperes) kielégítési alapját vonják el. A perben vagyonkimentésre utaló adat nem merült fel, éppen ellenkezőleg, az állapítható meg, hogy az I. rendű alperes a befolyt vételárat olyan adósságtörlesztésre használta fel, amelyek akkor is terhelik, ha az ingatlant nem adja el. Nem fedezetelvonás, ha a visszterhesen értékesített vagyontárgy ténylegesen befolyó vételárát a kötelezett (adós) nem az adott jogosult (hitelező) egyébként is vitatott követelése kiegyenlítésére fordítja, hanem abból más hitelezői jogos követeléseit fizeti ki.
