Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])

139 delés és általában az előírások betartásának az ellenőrzése, orvosi műszerek, gépek, gyógyszerek beszerzése stb.), azért nincsen súlya, mert nem vonatkozott a tulajdonképpeni orvosi munkára, hanem annak administratív részére, s így ennek az elvégzéséhez orvosi, vagy más nagyobb tudományos képzettségre, illetve felperes esetében ennek megfelelő gyakorlati szakismeretekre szükség nem volt. (Kúria P. II. 682/1947.) R. T. ügyészének jogi helyzete. Az alperes jogi álláspontja téves. A jogviszonyt ugyanis nem az elnevezés, hanem belső jogi tartalma szerint kell megítélni. A tényállás szerint a felperes egy ügyésztársával a bank valamennyi jogi vonatkozású ügyének ellátását intézte. A perbeli jogügylet tartalmának az ügyvédi megbízás rendszerinti terjedelmén túlmenő többlete szempontjából nyomatékosan esik latba, hogy az ügyvéd és ügyfele közti jogviszonyt megbízási viszonyként szabályozó 1874:XXXIV. t. c. 41. fa, valamint az 1937: IV, t. c. 92. §-a az ügyvéd tetszésére bízzák1 az egyes megbízások elfogadását vagy el nem fogadását s az elvállalt képviselet felmondását. Ezzel szemben az F/2, jelű megállapodás 5. pontja érielmében a képviseletről való lemondás a felperes részéről „csak az összes ügyekben egyszerre történhetik", — ami kétségtelenül a szerződés felbontásának, a jogviszony megszűnésének esetét jelenti. A felperest tehát nem illeti meg az ügyvéd részére általában biztosított az a törvényes jog, hogy az egyes megbízások elvállalását indokolás nélkül megtagadhatja és az elfogadott megbízást bármely ügyben felmondhatja. A felperes ekként a neki átadott jogi ügyeket válogatás nélkül ellátni tartozott és a szerződéses megállapodás a jogviszony fennállása alatt az alperes részére minden jogi megbízás teljesítését már eleve biztosította. Ez azt jelenti, hogy az alperes a felperes munkaerejét és munkaidejét az ügyészi alkalmazással a maga céljára — ha nem kizárólagosan is —, folyamatosan lekötötte, a felperes pedig munkaerejének és munkaidejének szükséges részét e végből állandóan az alperes rendelkezésére készentartani volt köteles. A kötelező, meg nem tagadható, feltétlen és folyamatos rendelkezésre állás pedig a szolgálati viszonynak az alárendeltségbein és állandó lekötöttségben nyilvánuló ismérveit mutatja. A felperes ezért a F/2, alatti megállapodás után is szolgálati viszonyban maradt az alperesnél. Az F/2, jelű megállapodásnak a felperes díjazását szabályozó rendelkezése a fellebbezési bíróság ítéletének részletesen kifejtett és itt is elfogadott indokolása szerint sem törvénybe, sem a jóerkölcsökbe nem ütközik és nem is kizsákmányoló természetű, minélfogva a jogügylet nemcsak mint megbízási, hanem mint szolgálati szerződés sem minősíthető hatálytalannak és semmisnek. A szerződés tehát mindkét felet kötelezte és így a felperesnek az az eljárása, hogy az őt szerződésileg kötelező pénzbeszolgálatást a szerződés semmisségét vitatva felhívás után sem volt haj-