Mátéffy József - Bede Béla (szerk.): A cégbejegyzési eljárás és bírói gyakorlata (Budapest, [1947])
18 Egyéni cég jegyzését elrendelő végzést sem előterjesztéssel, sem felfolyamodással meg nem támadta, sőt az elsőbíróságnak 4. sorszámú, a cégbiztos ezt az előterjesztést elutasító végzésének kézhezvétele után beadott 5. sorszámú kérvényében — melyben a 4. sorszámú végzés más irányú felhívásának eleget tesz, — sem említi, hogy cégszövegének bejegyzése nem lenne helyes, vagy teljes. A cégbiztos felfolyamodása tehát — mert az idéző jel a cégszövegnek nem része, nem alapost, miért is az ítélőtábla annak helyt sem adott. (Bp. T. P. VI. 13.321/1933/6., Cg. 35.083. sz. ü.) Azonos: Pp. T. P. VI. 4267/1933/50., Cg. 2305. sz. ü. 48. A cégbiztos azt kifogásolta, hogy a módosított cégszöveg nem világos. A „forgalmi" szó ugyanis egyaránt vonatkozik az „idegen" és a „fürdő" szavakra, — ez azonban a helyesírás szabályainak megfelelő módon nincs az „idegen" szó után alkalmazott kötjeüel kifejezve. Ez a kifogás alapos, mert a „Continental" Idegen és Fürdőforgalmi Iroda Kft. cégszöveg ebben a formájában tényleg homályos és nem juttatja kétségtelenül kifejezésre azt, hogy a ,,forgalmi" szó nem csupán a „fürdő", hanem az „idegen" szóra is vonatkozik. Tekintettel arra, hogy a cégbíróságnak az is feladata, hogy a bejegyezni kért cégszöveg világos és szabatos voltát is ellenőrizze, az ítélőtábla a felfolyamodásnak helyt adva a rendelkező rész értelmében határozott (Bp. T. P. VI. 9877/1939/15., Cg. 36.913. sz. ü.) Idegennyelvű cégszöveg. Rövidítések. Hites tolmácsi fordítás csatolása esetén bejegyezhető a cégszöveg idegennyelvű fordítása is. Az általánosan használatos rövidítések mint pl. drj. oki. ifj. stb. a cégszövegben használhatók. Polgári név. Toldat. Címek. A K. T. 11. §-a értelmében a kereskedők, kik üzletüket egyedül folytatják, cégül saját polgári nevüket és pedig legalább vezetéknevüket kötelesek használni. Cégükhöz olyan toldást nem csatolhatnak, mely társasviszonyra mutatna. Ellenben szabadságukban áll oly toldásokkal élni, melyek a személy vagy az üzlet közelebbi megjelölésére szolgálnak. A toldat fogalmilag csak a cégszöveg végén állhat, tehát a cégbirtokos nevét meg nem előzheti. (K. Pk. IV. 4470/1939.). 49. Az ítélőtábla az elsőbíróság végzését indokainál fogva s azért hagyta helyben, mert a K. T.-nek az elsőbíróság végzésében idézett rendelkezése értelmében az egyéni üzletet folytató kereskedő cégéül a kereskedőnek saját polgári neve használandó s az ekként szabályozott céghasználattal világosan ellenkezik az, hogy a folyamodó által bejegyezni kért szövegben a folyamodó neve, amely a törvény értelmében tulajdonképpen a céget alkotja, a „Viktória" autóforgalmi és gépkereskedelmi vállalat cégszöveg mögött háttérbe szorul, — ami azután a gyakorlatban a 3. sorszámú kérvény aláírása fölé nyomott bélyegző tanúsága szerint arra a törvényellenességre is vezethet, hogy az, egyéni név mellőzésével csak a cégszöveg hangzatos része használtatik a folyamodó cége gyanánt. (Bp. T. 6. P. 2474/1926/4., Cg. 25.947. sz. ü.) 50. A polgári név az a név, amelynek viselésére valaki (származás, házasság, örökbefogadás stb. alapján) jogosítva van. (Bp. T. 3469/1897.)