Sándorfi Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930 (Budapest, 1930)

201 Igazgatósági tagok honossága és lakóhelye. A K. T. 182. és következő §-aiban az igazgatóságba megválaszthatok kellékeire a honosság vagy lakhelyet illetően intézkedést nem tartalmaz, e kérdésben tehát döntő csak az alapszabály rendelkezése lehet. Az alperes rt. alapszabálya a megválasztás kellékéül csupán azt írja elő, hogy a legfeljebb 12 tagból álló igazgatóság tagjai a közgyűlés által a részvénytulajdonosok közül választatnak. E szerint az alapszabályokban sem foglaltatik oly rendelkezés, hogy a választás kizárólag a társaság székhelyén állandóan lakó honpolgárok közül történhetik. Ilyen körülmények között pedig a megválasztott egyénnek igazgatósági taggá megválasztása nem sérti sem a K. T. 182. §-át, sem az alapszabályok rendelkezését, mert a rt.-nak van annyi helybeli igazgatósági tagja, amennyi az alapszabályok rendelkezéséhez képest az igazgatósági ülések határozatképességéhez szükséges. (Pécsi T. 315/1927.) Igazgatóság plénumának feljolyamodási joga nincs kereskedelmi vétség esetében. Ha kereskedelmi vétség esetén az elsőbíróság végzés ellen nem a pénzbirsággal sújtott egyes igazgatósági tagok, hanem az igazgatóság mint testület él felfolyamodással, az hivatalból visszautasítandó, mivel felfolyamodási jog csak az egyes igazgatósági tagokat illeti. (Szegedi T. 1880/1927.) Igazgatósági tag administrateur delegué-megbizatása és díjazása. A megállapított s meg nem támadott tényállás szerint az alperes rt. igazgatóságának négy tagja megtartott értekezletén felperesnek az alperes rt. igazgatóságába beválasztását azzal a céllal határozta el, hogy felperes mint administrateur delegué az igazgatóság elnökségének helyetteseként az alperes ügyeit ellenőrizze s a vállalat felett felügyeljen és az alperes közgyűlése felperest az igazgatóságba e végből választotta be. Az ugyancsak megállapított tényállás szerint felperes mindaddig, míg az igazgatósági tagságáról le nem mondott, az alperes rt. ügyeit tényleg ellenőrizte, az ügyvitelt és ügykezelést irányította is. Ezek a tények felperes és alperes között nem szolgálati, hanem megbízási jogviszonyt létesítettek, mert bár az ugyancsak megállapított tényállás szerint az igazgatóság intenciója az volt, hogy a felperes munkáját díjazni fogják, abból a tényből, hogy a peres felek a dijazás módjáról és mérvéről nem is tárgyaltak, és abból a tényből, hogy alperes felperest a fent megjelölt működés teljesítése végett igazgatóvá választotta s felperes a megválasztást elfogadta, nyilvánvaló, miszerint a peres felek célja nem az volt, hogy alperes felperest mint tisztviselőt vagy kereskedelmi alkalmazottat alkalmazza, hanem, hogy felperes mint a rt. igazgatója az ebben a minőségben neki adott különös megbízás körében járjon el az alperes érdekeinek az előmozdítása végett. Ezekből következik, hogy felperes felmondásra s a felmondási időre járó fizetésre igényt jogosan abban az esetben sem tarthat, ha a megbízás teljesítésére az igazgatósági tagságról történt lemondás után is kész volt, s azt alperes akadályozta meg ; mert felmondásra csak a szolgálati jogviszonyban állónak van igénye s mert felperesnek az igazgatói tagságról történt lemondása a megbízási jogviszonyt is megszüntette. A fellebbezési bíróság tehát felperest a felmondási időre járó díjai iránt támasztott kereseti követelésével az anyagi jogszabályoknak megfelelően utasította el és felperesnek emiatt emelt felülvizsgálati panasza alaptalan. Felperes azonban mint az