Zöldy Miklós - Zalán Kornél - Lee Tibor (szerk.): A Kúria büntetőjogi gyakorlata. Teljes ülési határozataiban, döntvényeiben, jogegységi és egyéb elvi határozataiban (Budapest, 1948)

66 D. 41. a megtámadott ítéletnek milyen intézkedése ellen irányul, másszóval miben áll az a sérelem, amelynek jóvátételét a közvádló perorvoslatával szorgalmazza. Van ugyan olyan felfogás, amely a közvádló perorvoslatának értelemszerű magyarázatát helyteleníti és azt tartja, hogy a közvádló perorvoslati nyilatkozatát mindig szószerint kell venni. Ez a felfogás abból indul ki, hogy a közvádló a bűnvádi perrendtartás szabályaiban járatos, jogilag képzett személy, akitől el lehet várni, hogy perorvoslatát olyan szabatosan jelölje meg, amint azt a Bp. 390. §-ának első bekezdése előírja és akiről ennek folytán föl kell tenni, hogy akarata nem irányul másra, mint arra, amit a perorvoslati nyilatkozatában használt szavaival kifejezett. Ez a felfogás téves, mert nem számol azzal a tapasztalattal, hogy a jogban járatos közvádló perorvoslati nyilatkozata is gyakran vét a világos megjelölés követelményei ellen és figyelmen kívül hagyja ez a felfogás a bírói gyakorlatban kialakult azt a szabályt is, hogy a hiányos megjelölés perjogi következményeit (a perorvoslat visszautasítását) csak akkor lehet levonni, ha a hiány vagy homály a perorvoslati nyilatkozat értelemszerű magyarázatával sem oszlatható el. Vannak tehát olyan esetek, amikor a bíró a közvádló perorvoslatának értelemszerű magyarázata elől nem térhet ki, mert különben fölülvizsgálati hatáskörét megállapítani és a fölülvizsgálati jogát törvényszerűen gyakorolni nem tudná. Még kevésbbé állja meg a helyét az a felfogás, amely a közvádlói perorvoslatnak a vádlott terhére való kiterjesztő értelmezése ellen a favor defensionis elve alapján tiltakozik. Ez az elv ugyanis a büntető eljárás során csak annyiban juthat érvényesüléshez, amennyiben az anyagi igazság érvényesítésének útjában nem áll. Márpedig nyilvánvaló, hogy az anyagi igazság szenvedne csorbát, ha a bírótól a közvádlói perorvoslatnak a vádlott terhére való értelmezés joga megtagadtatnék; mert nemcsak az tartozik az anyagi igazságra, hogy az ártatlan szabaduljon, hanem az is, hogy a bűnös méltó büntetését vegye el. De azért sem tarthat számot komoly figyelemre ez a felfogás, mert ellenkezik a bírói gyakorlatban kialakult, föntebb jelzett azzal az állásponttal, amely szerint a Bp. 385. §-ának 1. b) pontja alapján súlyosabb minősítés végett be-