Büntetőjogi határozatok tára. IX. kötet (Budapest, 1929)

Anyagi jog. 91 helő tényt vagy a büntető perben a vádlott terhére emelt vádat megállapító cselekményt annál az oknál fogva, mint rágalmazó bíróság elé állíttatik „és igaza van abban is, hogy" viszont ez a felfogás nem eredményezi azt, hogy a tanuk akár ellenszenvből, akár más érzülettől vezéreltetve szabadon tehetnek vallomást, mert a Btk. 213. és következő §-ai az eskü szentségét hathatósan védik s a hamis tanúvallomást tevők kellő megtorlásban részesülhetnek. Az ezen helyes elvnek megfelelően a koronaügyész által perorvoslatában kifejezésre juttatott azt az álláspontot, hogy ha a tanú a kihallgató hatóság perrendszerü kérdéseire adja elő közvetlen alapuló tudomását és nem lépte túl a kötelességszerű feleletadás keretét, aminek megállapítása a konkrét esetben a bírói mérlegelés feladata, — akkor rágalmazás címén el nem ítélhető, — a jogegységi tanács is magáévá teszi különösen azért is, mert a tanút akkor, midőn bírói idézésre a bíróság előtt megjelenve, a bíró által feltett kérdésekre vallomást tesz, nem attól a szándéktól vezettetve cselekszik, hogy rágalmazzon, hanem ilyen szándék hiányában csupán polgári kötelességének tesz eleget. A fölmentés tehát ily esetben nem a Bv. 17. §-ára, hanem egyszerűen a Bp. 326. §. 1. pontjára alapítandó s a fölmentés indoka az, hogy a terhelt perjogi kötelességeinek teljesítésével nem követett el bűncselekményt. Ez egy olyan jogi axióma, amelyet a törvényhozó annyira magától értetődőnek talált, hogy annak külön kifejezésére nem is tartott egy olyanféle rendelkezést szükségesnek, aminőt tett pl. az ügyfelek cs képviselőik által használt kifejezésre vonatkozólag a Bv. 17. §-ában. Ilyen eset az is, midőn pl. valamely fegyelmi bíróság vagy hatóság ítéletében vagy rendelkezésében a fegyelmileg vádlott személyére, magatartására vonatkozólag a fegyelmi üggyel összefüggő megállapításokat tesz vagy hoz fel indokul. A jogegységi tanács 1926. június 25-én B. I. 4478 1926. számú határozatában kimondotta, hogy az ilyen megállapításokért a fegyelmi bíróság tagjai rágalmazás vagy becsületsértés miatt felelőségre nem vonhatók, mégpedig nem a Bv. valamely különös rendelkezése, hanem egy magától értetődő, a fegyelmi jog, illetve a hivatalnoki szervezet természetéből folyó jogi elv következményeként.