Büntetőjogi határozatok tára. IX. kötet (Budapest, 1929)
42 Anyagi jog. B. birtokjoga jogszerűtlen szerzésen alapult, vele szemben a jogos birtokba való visszahelyezés, arra való tekintettel, hogy a visszahelyezési cselekmény a büntetőtörvény rendelkezéseit nem érinti, — büntethető cselekmény tényálladékát nem meríti ki". Az elsőfokú bíróság az általa megállapított és ekként kiegészített tényállásból helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a vádlottnak vád tárgyává tett eljárása jogtalan volt, mert bíróság közbenjötte nélkül tilos önhatalommal igyekezett albérletbe adott lakását visszaszerezni. Minthogy azonban ítélkezésre hivatott bíróság vádlottnak ugyanilyen cselekményére röviddel a vádbeli cselekmény elkövetése előtt kimondotta, hogy az nem bűncselekmény, vádlott a dr. V. B.-nak albérletül kiadott lakásrészbe erőszakkal, vagy hamis kulcsok használata által való behatolásra jóhiszeműleg annyival is inkább feljogosítottnak vélhette magát, mert akkor, amidőn a vád tárgyává tett cselekményt elkövette, már eltelt az az idő, amelynek tartamára E. F. a két szobát dr. V. B.-nak albérletbe adta. Minthogy magánlaksértés büntette csak szándékosan követhető el, — a szándékosság lényege pedig a jogtalanság tudatában nyilvánul meg, — a kir. ítélőtábla vádlott cselekményében a vád tárgyává tett bűncselekmény tényálladékát felismerhetőnek nem találta. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság és tévedése által a Bp. 385. §-nak 1. a) pontja alá eső anyagi semmiségi okot valósította meg, amidőn vádlottat a vádbeli bűncselekményben bűnösnek mondotta ki, minélfogva ítéletét a Bp. 423. §-nak 2. bekezdéséhez képest megsemmisíteni és mivel a vádlott terhére a fentiek szerint megállapítható cselekmény más bűncselekmény tényálladékát sem meríti ki, — őt a Bp. 326. §-nak h pontja alapján bűncselekmény hiánya okából felmenteni kellett. Hi. A m, kir. Kúria magánlaksértés büntette miatt G. L. ellen indított bűnügyet, amelyben a b.—i kir. büntetőtörvényszék 1927. évi január hó 8. napján B. XLVI. 6556/20—1925. szám alatt, a b.—i kir. ítélőtábla pedig a közvádlónak, továbbá a vádlottnak és védőjének fellebbezésére 1927. évi március hó 12. napján B. VII. 1858/23—1927. szám alatt ítéletet hozott, a kir. főügyész részéről használt, a koronaügyész által fenntartott semmiségi panasz folytán vizsgálat alá vette és meghozta a következő ítéletet:
