Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

66 Anyagi jog. rágalmazás vétségét az egyik tényálladéki elem hiányában megállapíthatónak nem találta, akkor a vádlottat fel kellett volna mentenie. Valakinek hatóság előtt büntetendő cselekmény elkövetésével való vádolása ugyanis az eset körülményeire tekintettel vagy a Btk. 227. §-a alá vagy a Bv. 20. §-a alá eshetik, de semmiesetre sem torolható meg a Bv. 1. vagy 2. §-ai alapján azért, mert a Bv. 1. és 2. §-ainak alkalmazása ki van zárva a hatóság előtti vádolás esetében. Bár az említett összes szakaszok alá eső cselekmények a sértett egyéb becsülete, tisztessége, jó hírneve ellen irányulnak, mégis a Bv. 1. és 2. §-ai alá eső cselekmények esetében — eltekintve a Bv. 8., 9., 11. és 12. §-ban felsorolt esetektől — kizárólag magánérdek forog szóban s ezért az eljárást nemcsak magánindítvány alapján indítják meg, hanem az eljárás főmagánvádra is folyik. Ezzel szemben a Btk. 227. §-a alá eső hamis vád s a Bv. 20. §-a alá eső hatóság előtti rágalmazás (gondatlan vádaskodás) nem csupán magánérdeket sért, hanem sérti a bűnüldöző hatóságok működésének alaptalan megindítása és igénybevétele által a közérdeket is. Kifejezésre jut ez abban a körülményben, hogy mindkét cselekmény közvádra üldözendő, sőt a Btk. 228. §-ában említett esetben az eljárás megindítása is hivatalból történik, tehát ahhoz nincs is szükség a sértett magáninditványára. Ami pedig különösen a Bv. 20. §-a alá eső vétséget illeti, ennek a Bv. 1. §-a alá eső rágalmazás vétségétől való különböző jogi természete abban is nyilvánul, hogy a Bv. 20. §-a esetében a valódiság bizonyítására vonatkozólag a Bv. 13—16. §-ában foglalt rendelkezések nem nyernek alkalmazást. Mindezekből pedig az következik, hogy a Bv. 20. §-a alá eső vétségnek a Bv. 1. vagy 2. §-a alá eső vétségek egyike sem kisegítő (subsidiárius) cselekménye, hanem a cselekményeknek ez a két csoportja egymástól nemcsak eltérő jogi természetű, de eltérő perkezelést is igényel s így az esetben, ha a Bv. 20. §-a alapján indított eljárásban a Bv. 20. §-t a bíróság — valamely tényálladéki elemnek hiányában — megállapíthatónak nem találja, nem térhet át a Bv. 1. vagy 2. §-ára, mint kisegítő, vagy helyettesítő szakaszokra, hanem a vádlottat fel kell mentenie.