Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

Alaki jog. 111 szabadságában állván azonban a bíróságnak bármely fokon, hogy a Bv. 18. §-ban meghatározott jogot egész terjedelmében és önállóan, tehát hivatalból is gyakorolhassa. Ezzel ellentétesen a m. kir. Kúria I. büntető tanácsa az 1926. évi január hó 13. napján B. I. 6195/27-1925. számú végzésével a főmagánvádló által a vádlottnak a Bv. 18. §-a alapján a büntetés alól való felmentése miatt a Bp. 385. §-nak 1. c) pontjára való hivatkozás mellett használt semmiségi panaszt érdemben elbírálta és azt mint alaptalant a Bpn. 36. §-a értelmében elutasította. A m. kir. Kúria tehát a fentiek szerint a szóbanforgó kérdésre vonatkozóan ellentétes elvi alapokon nyugvó határozatokat hozott, mihez képest az 59200/1912. I. M. számú igazságügyminiszteri rendelet 1. §-nak 2. pontja értelmében jogegységi döntvény hozatalának szüksége merült fel. II. A m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsa az ezek szerint felvetett elvi kérdést tüzetesen megvizsgálván, azt a vonatkozó törvényes rendelkezések beható ,elemzése és egybevetése alapján az alábbi indokokból a bevezető határozat értelmében döntötte el. A Bv. 18. §-a szerint a becsületsértés vétsége miatt elítélt vádlottat a büntetés alól csak abban az esetben lehet felmenteni, ha a becsületsértés elkövetésére a sértettnek jogellenes, kihívó vagy botránytkeltő viselkedése adott okot. Ebből nyilvánvaló, hogy az eljáró bíró a becsületsértés vétsége miatt elítélt vádlottat a büntetés alól a Bv. 18. §. alapján, megfelelő tényállás alapján, vagyis csupán akkor mentheti fel, ha a valónak elfogadott tényállás törvényes alapot nyújt annak a jogi elemnek a megállapítására, hogy az adott esetben a sértett csakugyan jogellenes, kihívó vagy botránytkeltő viselkedést tanúsított s ezzel ő adott okot becsületsértés elkövetésére. Ha pedig a bíró a Bv. 18. §-ának alkalmazásával csak megfelelő tényállás alapján s csakis a jelzett jogi elem fennforgása esetében hozhat a büntetés alól felmentő ítéletet, akkor a szó közönséges értelmében már nem lehet a bíró diszkrécionális jogáról, vagyis arról beszélni, hogy a bíró ily esetben a büntetés mellőzése kérdésében a nélkül, hogy a törvényt megsértené, a tetszése szerint határozhat. A bíró ugyanis ily esetben is csak a bizonyítékokat mérle-