Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)
Anyagi jog. 127 vádbeli cikke az alapügy nyilvános főtárgyalásáról hív szellemű és igaz képet nyujt-e? A hív szellemű és igaz közlés kitételének úgy természetes, nyelvtani és jogi értelme csak az lehet, hogy a közlés a történeti eseményeket tárgyilagosan ismertesse, ne legyen egyoldalú ne mutasson irányzatosságot, egyszóval feleljen meg a történeti igazságnak. Aki igazat, csak igazat és teljes mértékben igazat ír, azt védi a St. 44. §-ának a felelősségrevonást kizáró rendelkezése. A törvény e kívánalmának Cz. E. sajtóközleménye nem felel ( meg, mert amig az akkori vádlott és védője előterjesztésének minden súlyos kitételét, minden a sértett becsületébe mélyen vágó tényállításait pontosan ösmerteti, addig a főmagánvádló és képviselőjének felszólalását csak épen hogy jelzi, de azoknak a súlyos támadásokra vonatkozó válaszát egyáltalában nem ismerteti. Ez az ismertetés ennélfogva merően egyoldalú, irányzatos, kizáróan a főmagánvádlóellenes hangulat, felfogás kiváltására alkalmas tartalmú s mint ilyen nem felel meg a történeti igazság követelményének, vagyis nem igaz és nem hív szellemű közlés. Ezt egyébként Cz. E. vádlott maga is elismerte azzal, hogy közleményét lapja pártállásának és irányának megfelelően szerkesztette meg és csak „az ő embereik" nyilatkozatára fektetett súlyt. A kir ítélőtábla tehát a jelen esetben a St. 44. §-át a vádlott javára tévesen alkalmazta, amikor annak az egyik oldalon színesen részletező, a másikon ellenben csak röviden jelző tartalmú közleményre nézve azt állapította meg, hogy az hívszellemü és igaz. Való, hogy a kir. törvényszék ítélete téves abban a részében, mintha a vádbeli közlemény a főmagánvádló és képviselőjének felszólalásáról említést sem tett volna. Tényleg jelezte azt, de nem ösmertette, holott a főmagánvádló ellenes részt viszont túlságosan is ismertette, úgy, hogy a kettő között a törvény által megkívánt igazságnak és hűségnek egyensúlya nincs meg, az aránytalanságból pedig kirí, a célzatosság. Ezért kellett a kir. törvényszék ítéletének hatályába való visszahelyezésével Cz. E. vádlott bűnösségét megállapítani, stb. 808. szám. A St. 48. §-ában meghatározott 6 hónapi elévülési határidő nem St. 48. §. csupán a bűnvádi eljárás megindítására vonatkozik, hanem az eljárás Btk. 106, §. 11*