Büntetőjogi határozatok tára. IV. kötet (Budapest, 1911)

*58- §. 358- szám. 105 •által, hogy a koldus szülőktől származott és a gör.-kel. vallás szertartása szerint már megkeresztelt J. É. kis leányt újabb meg­kereszteltetés által a K. J. családjába vétette föl, annak nem hátrányát célozta, hanem ellenkezőleg a gyermek családi állásának előnyösebb megváltoztatására törekedett, de mivel a Btk. 254. §-a nem tesz megkülönböztetést atekintetben, hogy a gyermek családi állása annak előnyére avagy hátrányára változtattatott-e meg s a fennforgó esetben a remélt erkölcsi előny elérése végett özv. K. M.-né közreműködött arra is, hogy a közintézmény tárgyát képező, a vallási és családi állás nyilvántartására hivatott anya­könyvbe, mint közokiratba, valótlan tények vezettessenek be, vádlott ezen cselekménye közjogi szempontból már magában véve is büntetendő jogsértést képez, habár az a jelen esetben kapcsolatban a súlyosabban büntetendő családi állás elleni bűn­tettel, a Btk. 95. §. értelmében csak mint eszmei bűnhalmazat jöhet beszámítás alá: . . mindezeknél fogva a n—i kir. ítélőtáblának ítélete özv. K. M.-né vádlottra vonatkozó föllebbezett részében a bűnösség tekintetében a fentebb kiemelt s az abban felsorolt indokok alap­ján helybenhagy atik. 358. szám. Btk. 258­Postautalványra írt valótlan tényállítás többek előtt történt­nek tekintendő. E. H. 1902. évi május hó 24-én 4835/B. 1902. sz. Elnök: Kelemen Mór kúriai biró. Előadó: Szőcs Ákos kisegítő biró. Koronaügyészség: Katona Béla korona­ügyészi helyettes. A kir. Kúria rágalmazás vétsége miatt vádolt G. I. ellen a p—i kir. járásbíróság előtt folyamatba tett s ugyanott 1901. évi április hó 2-án igoo. B. 225 14. sz. a., a p—i kir. törvényszék által pedig a vádlottnak és védőjének szóval bejelentett föllebbezésére 1901. évi október hó 16-án 6051. sz. alatt kelt ítélettel elintézett bűnvádi perben a vádlott és védőjének szóval bejelentett semmis­ségi panasza folytán következő végzést hozott: A semmisségi panasz elutasíttatik. Indokok: A kir. törvényszéknek másodfokban hozott ítélete ellen vádlott védője a Bp. 385. §-ának 1. a. pontja alapján jelen­tett be semmisségi panaszt.

Next

/
Thumbnails
Contents