Büntetőjogi határozatok tára. IV. kötet (Budapest, 1911)
25I356. szám. S. E.-nek halálhírét valakitől hallották volna s mert az első házasságot nemcsak a lelkész előtt elhallgatták, de Sz.-ről St.-ra átköltözésük után itt négy éven át ismerőseik előtt is következetesen elhallgatták, úgy hogy elsőrendű vádlottat a községben mindenki legénynek tartotta. Vádlottaknak cselekménye a Btk. 251. §-ának második bekezdése szerint minősül, mert Sz. R.-át az előbbi házasság fennállására nézve tévedésben tartották ; és pedig elsőrendű vádlott azáltal, hogy még érvényesen fennálló házasságát elhallgatva, új házasságra lépett, a bűntettet elkövette, ő tehát tettesként szerepel, másod- és harmadrendű vádlottak pedig azáltal, hogy az első házasságot elhallgatták, a bűntett elkövetését elősegítették, ők tehát a bűntettben mint bűnsegédek voltak bűnösöknek kimondandók. II. A b—i kir. ítélőtábla 1883 június hó 18-án ítélt: A kir. ítélőtábla az első bíróság ítéletét részben megváltoztatja. A. P. másodrendű vádlottnak büntetését hat havi börtönben állapítja meg. A. R. harmadrendű vádlottat az ellene emelt, a Btk. 251. §. második bekezdésére és a 69. §. 2. pontjára alapított vád és következményeinek terhe alól fölmenti. Indokolás: A. I. elsőrendű vádlott ellen saját beismerésével, úgy a napló 8. és 13. számok alatt csatolt esketési anyakönyvi hiteles kivonatokkal be van bizonyítva, hogy érvényes házassági kötelékben lévén Sz. R. 1—i hajadonnal — kit az előbbi kötelék fennállására nézve tévedésbe ejtett — második házasságra lépett. A. P. másodrendű vádlott ellen saját beismerésével úgy Sz. T. vallomásával szintén bizonyítva van, hogy tudta fiának S. L.-val való házazsági köteléke fennállását, mégis elment I.-ra Sz. V. házához s annak leányát, Sz. R.-t feleségül fia számára megkérte s ezen cselekménye által az A. I. által elkövetett kettős házasság bűntettét szándékosan előmozdította. Elsőrendű vádlott cselekményében a Btk. 251. §. első bekezdése szerint minősülő, de a második bekezdése szerint büntetendő kettős házasság bűntettének ismérvei, másodrendű vádlott cselekményében pedig a Btk. 251. §., 69. §. 2. pontja súlya alá eső bűnsegédi részesség alkotó elemei bennfoglaltatnak. Vádlottaknak azon mentsége, hogy ők