Nagy Domokos (szerk.): A házassági jog és a kuria gyakorlata (Budapest, [1940])

192 feleség azonban a szerelmes leveleket nemcsak megválaszolta, ha­nem éveken át meg is őrizte.230 Súlyosabban bírálta el a Kúria a kötelességsértést, amikor a feleség szerelmes leveleken felül csomagot és fényképet is küldött egy idegen férfinak, aki azt „édes szerelmem" megszólítású levéllel és fényképpel viszonozta, amit a feleség megőrzött.)237 g) Feltűnő öltözködés, az arc feltűnő festése, különösen a puritán erkölcsű, szerény anyagi viszonyok között élő polgári osztály tagjainál súlyos kötelességsértés, amit adott esetben a feleség azzal tetőzött, hogy idegen férfiakkal szemben kihívó magaviseletet tanúsított.238 70 A házasság fennállása alatti eljegyzés;239 új házasság kötése tárgyában akár a különélés, akár az együttélés alatt foly­tatott komoly tárgyalás, házasságkötésre irányuló ajánlattétel;240 a házastársnak az a ténye, hogy házasságközvetítőhöz fordult és e réven ismeretséget kötött,241 — a kötelező hűség bontóokként el­bírált súlyos megsértése. A különélő házastárs azonban nem valósított meg bontóokot azzal, hogy válása esetére megkérdezte egy idegentől, hogy haj­landó volna-e vele házasságot kötni;242 válása esetére a külön­élés alatt házassági ígéretet tett,243 mert szerelmi viszonyra utaló tények bizonyítása nélkül a válás esetére való tervezgetések nem tekinthetők a házastársi hűség megszegésének.244 i) A házasság felbontására irányuló szándék nyilvánítása, ha a másik fél magatartásával arra okot nem szolgáltatott — a házastársi hűség súlyos megsértése. E szándék következtethető: a feleségnek abból a kijelentéséből, hogy nem szereti férjét, nem akar vele élni;245 csak az alkalmat várja, hogy a férj valami okot szolgáltasson az elhagyásra;246 a férjnek abból a felhívásá­ból, hogy keressen felesége máshol magának jobb jövőt, mert úgy fog a férj viselkedni, hogy amúgy sem fogja a feleség sokáig kibírni mellette;247 a férj által a szüleinél távollevő feleséghez intézett levélnek abból a tartalmából, hogy ne térjen hozzá vissza, mert nem akar vele együttélni;248 a férj azt irattá ügyvédjével 236 1432/1930. 237 179/1932. 238 6275/1930. 239 1756/1912., 5543/1928., 2101/1931., 5865/1931., 1924/1934. 240 4425/1929., 148/1933. 241 1964/1932. 242 3673/1930. 243 115/1932. 244 115/1932., 4125/1932. 245 2157/1927. ?4B 1921/1932. 247 49/1928. 248 7138/1928.

Next

/
Thumbnails
Contents