Nagy Domokos (szerk.): A házassági jog és a kuria gyakorlata (Budapest, [1940])

133 kezése csak akkor minősül házasságtörésnek, ha a nemi érintkezés a házastársak együttélése alatt történt.42 Együttélőknek tekintendők a házastársak egymástól való távollét esetén is, ha a távollét nem az életközösség végleges megbontására irányuló szándékú, pl. hivatás teljesítése, kenyérkereset, katonáskodás céljából való távollét (tengerész, hadbavonult, hadifogságba került katona, stb.). Különélésnek minősül azonban s ehhezképest a házasságtörés megállapítását kizárja az életközösségnek végleges megszakítás célzatával való bármely megbontása, akár van folyamatban bontó-, válóper, akár nincs, akár bírói parancs folytán élnek külön a házastársak, akár anélkül.43 8. A bírói gyakorlat szerint a házasságtörés tényállásának elengedhetetlen eleme az is, hogy a bontást kérő a házassági életközösséget ez okból és nyomban a tudomásszerzés után megszüntesse.44 42 1220/1925. 43 Ht. 72., 98., 99. §-ok. A távollét és különélés kérdését bővebben és jogesetekkel megvilágítva 1. a 77. §-nál. 44 1220/1925., töretlen gyakorlat. Ez álláspont magyarázata az, hogy a tudomásszerzés utáni együttélés rendszerint megbocsátásnak minősül. A házasságtörés fogalmának a bírói gyakorlatban alkalmazott és a fentiekből kitűnő megszorító értelmezése odavezetett, hogy a házasságtörésre alapított bontó- és válókeresetek a legritkább esetben vezetnek sikerre. Az ilyen keresetek megalapozására felhozott és bizonyított tényállítások a bírói szabad cognitio révén rendszerint más bontóokká minősülnek és pedig leggyakrabban a Ht. 80. §. a), vagy c) pontjában meghatározott bontóokká. A bíróság ugyanis a felhozott és bizonyított tényállást — a tettazonosság büntetőjogi fogalmához hasonlóan — a fél jogi álláspontjától eltérően minősítheti, mert az, „hogy a kereset alapjául szolgáló cselekmény a Ht.-ben meghatározott bontóokok közül melyiknek felel meg, tisztán anyagi jogi kérdés, melyet a bíróság a felek idevonatkozó kérelmeitől, érveléseitől és minősítésétől függetlenül minden körülmények között hivatalból köteles eldönteni." (2292/1928.). Ez az ítélet azért is érdekes, mert szemben azzal a gyakoribb esettel, hogy a Kúria a 76. §. alapjául felhozott tényállást a Ht. 80. §. a) vagy c) pontja alá eső bontóoknak minősítette — itt az történt, hogy az alsóbíróságoknak a 80. §. alapján hozott bontóítéletével szemben, bár a minősítés miatt fellebbvitellel nem élt az érdekelt fél — a házasságot a 76. §. alapján bontotta fel. A bírói gyakorlat e megszorító fogalomhatározását az általános felfogás (Raffay: I. 385., Jancsó: 323., Tóth Gáspár: A házasságtörés, mini bontóok és a házasságtörésből származott gyermekek családi állása és eltartása [Jogt. Közi. 1896. évf. 31—32. sz.] Virág: 3., stb.) a Ht. 85. §. utolsó bekezdésével hozza kapcsolatba. E törvényhely szerint: „a házasságtörés okából vétkesnek nyilvánított házastárs a felbontó ítéletben eltiltandó a házasságkötéstől azzal, akivel a házasságtörést elkövette". Ez a tilalom — mint láttuk — tiltó akadály (Ht. 20. §.). A király (az államfő) az igazságügyminiszter előterjesztésére felmentést adhat. E tilalom tehát kizárja azt, hogy a házasságtörők egymással házasságot kötve, helyrehozzák törvényié-