Sándorfi Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata 1930-1940. Pótfüzet a „részvényjog bírói gyakorlata 1867-1930” c. műhöz (Budapest, 1940)

104 súgnál kisebb tőkeegyesülésről: a korlátolt felelősségű társaságról szóló 1930. évi V. t.-c. 56. §-áiban mérlegre és eredménykimutatásra tagolt zárszámadási kötelezettséget álapít meg. (L. ugyanannak a törvénynek 58. §-át és a 73. §. 3. bekezdését is.) De az alperes által a közgyűlés elé terjesztett és hirlapilag is közzétett 1934. és 1935. üzletévi zárószámadások is — a kifejtettek értelmében helyes — ilyen módon tagoltak. A K. T. 199. §. 1., 2. pontjának és az 5. pont első részének annak 3., 4. pontjával és az 5. pont második bekezdésével való egybevetéséből, valamint a 6. pontnak abból a rendelkezéséből, hogy a cselekvő és a szenvedő állapot összehasonlításából eredő nyereség, vagy veszteség a mérleg végén különösen kiteendő, következik, hogy a mérlegnek külön kell feltüntetnie a cselekvő és külön a szenvedő vagyonrészeket és az ezek összegének különbözete az, amely a mérleg végén kiteendő. Az eredménykimutatás tekinte tóben tehát önként következik, hogy az csak akkor felel meg a K. T. 199. §-ának, ha külön tünteti fel a tiszta vagyont gyarapító, nyereség jellegű bevételeket és külön a tiszta vagyont csökkentő, veszteség jellegű kiadásokat és a kettőnek egybevetése útján mutatja ki az üzletóv eredményét. Nem felel meg tehát az eredménykimutatásra is kötelező K. T. 199. §-ának az alperesnek az a számadása, amely a bevételeket a kiadások egy részével már csökkentett összegben állítja szembe az általános kiadások tételeivel és így sem a bevételekről, sem az elleplezett kiadásokról nem nyújt semmiféle, még nagy általánosságban tartott felvilágosítást sem. Nem alapos az alperesnek az erre vonatkozó az a felülvizsgálati érvelése, hogy a fellebbezési bíróság által megkívánt részletezés a társaság üzleti érdekét sértené és pedig az alperes szerint azért, mert ez lehetővé tenné, hogy a versenyvállalatok a társaság belső viszonyaiba bete kintést nyerhessenek, a forgalom nagyságát megismerhessék. Az alperesi eredménykimutatás ugyanis az alperes bányáinak, ipari üzemeinek, árameladási üzletcinek, föld- és erdőbirtokának, bérgazdaságainak, bel- és külföldi érdekeltségeinek hozadékát, valamint betéteinek és értékpapírjainak kamatait egy tételben tünteti fel, a fellebbezési bíróság ítéletének indokaiból pedig egyáltalában nem tűnik ki az, hogy a bevételeknek a kiadásoktól elkülönített feltünte tésén kívül még azt is megsemmisítési oknak venné, hogy ez a tétel nem részletezi üzemi vagy gazdasági áganként, avagy még fajonként is külön a bevételi és kiadási adatokat. Ilyen részletezés megkövetelése nélkül viszont arról, hogy az eredménykimutatás a versenyvállalatok előtt olyan adatokat tárna fel, amelyek az alperes hátrányára szolgálhatnak, szó sem lehet. De nem helytálló az alperesnek a gyártási számla részletezése kérdésében kialakult arra a ibiírói gyakorlatra való hivatkozása sem, amely a felvilágosításadási kötelezettséget csak addig terjedőnek állapítja meg, ameddig az az üzlet érdekét nem veszélyezteti, mert a felperes kereseti támadásai az egyes üzemágak számlái tekintetében a külön részletezés hiányáról említést sem tesznek, a pernek tehát ez a kérdés nem is tárgya. (Kúria P. IV. 5505/1937.)