A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

adott. A terhelt a városi tanácshoz kérelmet nyújtott be fegyvertartási engedély kiadása iránt. Kérelmét elutasították. A pisztolyt és a töltényeket nem a lakásán, hanem a szőlőjében levő kunyhóban tartotta, míg rendőrség 1958. november 13-án a fegyvert, valamint a hozzávaló 75 db éles töltényt megtalálta. A járásbíróság a terheltet 800 Ft pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a Legfelsőbb Bíróság elnöke emelt törvényességi óvást, mert véleménye szerint a Btá. 51. § (3) bekezdésének alkalmazására törvényes alap nincs. — Az óvás alapos. A büntetés kiszabásánál a járásbíróság súlyosbító körülményként értékelte a terhelt büntetett előéletét, ezzel szemben enyhítőként vette figyelembe nős, családos voltát, hadirokkantságát és hogy az eljárás alatt beismerő, megbánó magatartást tanúsított, a nyomozati szakban is felderítő jellegű, vallomást tett. Az utóbb felsorolt enyhítő körülményekre tekintettel alkalmazta a Btá. 51. § (3) bekezdését. Ámde a tárgyalás adataiból megállapítható, hogy a terheltnek már felnőtt gyermekei vannak, családos állapota enyhítő körülményként figyelembe nem vehető. Hadirokkant voltára nézve okirati igazolás, vagy egyéb adat a bűnügyi iratok között nem található. Végül felderítő jellegű beismerésről ugyancsak nem lehet szó. Jelentések érkeztek ugyanis többek részéről, hogy a terhelt kunyhója környékén lövöldözés hallatszik. A nyomozás során kihallgatott tanúk még személyleírást is adtak, sőt adat merült fel arra nézve, hogy az ismeretlen személy egy 14 éves gyermek felé is lövéseket adott le. Az ilyen előzmények után gyanúsítottként megidézett terhelt a rendőrség előtt először tagadta a fegyverrejtegetést és csak később ismerte el a bűncselekmény elkövetését, s jelölte meg a fegyver és lőszer rejtekhelyét. A fegyverszakértő véleményéből kitűnik, hogy a terheltnél megtalált pisztollyal — amely egyébként kifogástalan állapotban volt — több esetben adtak le lövéseket, amit egyébként a terhelt is beismert. A terhelt tehát nem- csak rejtegette, hanem több alkalommal használta is azt. így cselekményének társadalmi veszélyessége fokozott. A terheltet 1952-ben közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt pénzbüntetésre, 1958-ban pedig lopás bűntette miatt jogerősen 4 hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélték. Legutóbb a járásbíróság a terheltet 4 rb. hamis tanúzásra való felbujtás bűntette miatt 9 hónapi börtönbüntetésre ítélte, egyben a korábbi ítéletnek a börtönbüntetés végrehajtása felfüggesztésére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezve, nevezettet összbüntetésül 1 évi börtönre ítélte. Ilyen körülmények között a terhelt személyében és cselekményében rejlő társadalmi veszélyesség magasabb fokára való tekintettel a ferhelt javára fennmaradó enyhítő körülmények mellett a Btá. 51. § (3) bekezdésének az alkalmazása törvényt sért. (1959. XII. 2. — B. törv. III. 2457/1959.) 58