A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

Mindebből következik az is, hogy a síremlék felállítójának örököse (jogutódja) tulajdonjogra alapított igényt a halott síremlékére nem támaszthat. Ha azonban a síremléket felállító azonos a kegyeleti érdek érvényesítését megillető személlyel, ebben az esetben a jogszabályban biztosított rendelkezési jogával — a temetőfenntartó hozzájárulása vagy ahhoz való bejelentése mellett — élhet. Adott esetben tehát a terhelt, mint a síremlék állításához anyagilag állítólag hozzá járuló személynek örököse, ezen a címen a síremlékhez semmiféle jogot nem támaszthatott. Az említett jogszabályokban biztosított rendelkezési jog is legfeljebb akkor illethette, ha a kegyeleti érdek érvényesítése szempontjából legközelebbi hozzátartozó volt. Mivel azonban a tárgyalási adatok szerint a néhai K. G.-nének még testvére is életben van, a terhelt ilyen hozzátartozói rendelkezési jogot legfeljebb csak azzal egyetértésben gyakorolhatott volna. A cselekmény tehát a lopás bűntettét maradék nélkül megvalósítja. A terhelt a személyi adatok szerint 39 éves kisiparos, aki a középiskola négy osztályát elvégezte. Teljesen tisztában lehetett azzal, hogy a községi tanács vb. igazolása szerint még le nem zárt és temetkezés céljára folyamatosan szolgáló temetőben levő, ki nem ürített sírhelyről a síremléket elszállítani és eltulajdonítani nem lehet. A terhelt javára így a Btá. 14. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazása szóba nem jöhet. Nem tévedett tehát az ügyben eljárt első- és másodfokú bíróság, amikor a terhelt bűnösségét megállapította. A Legfelsőbb Bíróság ezért a legfőbb ügyész törvényességi óvását e részében elutasította. ad B. Ellenben alaposnak találta a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvást a kiszabott büntetés mérve tekintetében. A terhelttel szemben korábban közellátási bűntett miatt kiszabott pénzbüntetés számbavehető súlyosító körülményt nem képez. A terhelt nős, családos kisiparos, a Btá. 50. §-ában foglalt célok szem előtt tartása mellett börtönbüntetés kiszabására szükség nincsen. A Legfelsőbb Bíróság ezért — a legfőbb ügyész e részben alapos törvényességi óvása folytán — megállapította, hogy a járásbíróság ítélete, illetve a megyei bíróság mint másodfokú bíróság végzése a büntetés kiszabására vonatkozó részében törvénysértő. Ez okból e részben a Bp. 227. § (4) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte és a terheltet 1000 Ft pénzfőbüntetéssel sújtotta. (1960. II. 17. — B. törv. II. 2549/1959.) 302