A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)
A társadalmi tulajdont bűnszövetkezetben fosztogató húsárudavezetőhelyettes cselekményének társadalmi veszélyessége és a Btá. 55. §-ának törvénysértő alkalmazása. 130. K. Ferenc 1958. augusztustól október végéig az egyik budapesti húsközértboltnak volt a vezetője. R. Lajos ugyanennek a boltnak a helyettes vezetője volt. K. megállapodott R.-el, hogy különböző visszaélések útján maguknak és a bolti alkalmazottaknak jogosulatlan hasznot fognak szerezni, így a törvényes kálót olyképpen megtakarítják, hogy módjuk legyen hetenként bizonyos mennyiségű húshoz ingyen hozzájutni. Ezenkívül a számolásnál a filléreket felkerekítik, a féldekákat egész dekáknak fogják számítani stb. Megállapodtak abban is, hogy a tőkénél dolgozóknak heti 80—100, a felvágottnál dolgozóknak heti 70 — 80 Ft, míg a pénztárosoknak heti 50—70 Ft értékű húsárút fognak ingyenesen juttatni, saját maguk részére pedig ugyancsak hetenként 100 —100 Ft értékű húsárut fognak ugyancsak térítés nélkül juttatni. A megállapodásnak megfelelően K. és R. terheltek összesen 8 esetben juttattak maguknak és a bolt dolgozóinak ingyenes húsárut. Miután K. Ferencet 1958. október 25-én leváltották, a bolt vezetését V. Ernő vette át. Ezután R. Lajos V. Ernővel állapodott meg abban, hogy a megelőző időben elkövetett visszaéléseket a jövőben is folytatni fogják. Ezt követően 1958. december 29-ig összesen 5 esetben juttattak térítés nélkül maguknak és a bolt többi alkalmazottainak ingyenesen különböző húsféleségeket. , V. Ernő és R. Lajos ezen túlmenően egymással más megállapodást is kötöttek. Megállapodtak abban, hogy egyes vevőknek húsárut fognak kiszolgáltatni olymódon, hogy tőlük az ellenértéket külön átveszik, s azt a pénztárba nem fizetik be, hanem egymás között szétosztják. Pontosan nem állapítható meg, hogy ilyen módon a terheltek milyen összegekhez jutottak. Többek között B. és K. vevőket is négy esetben kiszolgálták, a tőlük átvett pénzösszegeket azonban a pénztárba nem fizették be, hanem egymás között szétosztották. Ezenkívül előbb K. Ferenc ós R. Lajos, később pedig R. Lajos és V. Ernő a fehérszalonnát megabálták, t bepaprikázták és azt mint paprikásszalonnát hozták forgalomba 46 Ft-os kg-kénti áron 40 Ft helyett. A terheltek bűncselekményeivel a társadalmi tulajdonban okozott kár kimutatható összege 11 173 Ft-ot tesz. ki. A kerületi bíróság K. Ferenc, V. Ernő és R. Lajos terhelteket bűnösnek mondotta ki a társadalmi tulajdon sérelmére sikkasztással ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett bűntettben, valamint ártúllépés bűntettében. Ezért összbüntetésül K. Ferencet 1 évi és 4 hónapi, míg V. Ernőt és R. Lajost fejenként 1 évi ós 2 hónapi börtönbüntetésre ítélte, továbbá mindhárom terheltet 3 évi időtartamra és a büntetőtörvénykönyvben felsorolt 171