A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

Elkerülte a járásbíróság figyelmét, hogy a terhelt közel két éven át folytatta a postai küldemények felbontását és fosztogatását, ami súlyo­sítóként éri ékelendő terhére. A cselekmény társadalmi veszélyességének értékeiéi énéi figyelmen kívül hagyta, hogy a terhelt cselekménye nemcsak az elkövetés helyén ásta alá a magyar posta világszerte jó liírne\ét, hanem még külföldön is, mivel azok a sértettek, akik küldeményeiket nem kapták meg, ezt tudatták kül­földön élő azokkkal a személyekkel is, akik az eltűnt és értékeket tartalmazó leveleket küldték. Mindezek alapján a körülmények pedig a terhelt cselek­ményeinek tárgyi súlyát és társadalmi veszélyességét olyan kiemelkedővé teszik, minélfogva a terhelt javára mutatkozó enyhítő körülmények mellett sem forog fenn a Btá. 55. § (1) bekezdésében írt kedvezmény megadásának törvényi előfeltétele. Törvényt sértett tehát a járásbíróság a büntetés kiszabásánál is, amikor a terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetés végrehajtását 3 évi próba­időre feltételesen felfüggesztette, holott a Btá. 55. § (1) bekezdése alkalmaz­hatásának előfeltételei nem forogtak fenn. (1959. IX. 22. — B. törv. IV. 1857/1959.) Áruházi tolvaj lopási cselekményének kisebb súlyúként való törvénysértő minősítése. 129. A terhelt lopás bűntette miatt 1958-ban 6 hónapi, ugyancsak 1958-ban 7 hónapi börtönre, végül 1959-ben közveszélyes munkakerülés miatt 3 hónapi börtönre volt ítélve, majd 1959. július 27-én szabadlábra került. 1959. augusztus 11-én Budapesten, a József körúton levő Ruházati Boltból egy bélyegzőt ellopott, majd ugyanaz nap a Rákóczi úti Alkalmi Áruházban válogatás közben a táskájába tett egy 229 Ft értékű piros színű, pulóvert. Az áruház nyomozója azonban ezt észrevette, és amikor a terhelt az áruházból eltávozott, utánament és felszólította az eltulajdonított pulóver visszaadására. A terhelt a felszólításnak eleget tett és így a kár megtérült. E cselekménye miatt a terheltet a kerületi bíróság vonta felelősségre, ítéletében a terhelt cselekményét ,,az érték 600 Ft-on aluli voltára figyelem­mel" a BHO 236. pont (1) bekezdése szerint minősülő és a 230. pont szerint büntetendő a társadalmi tulajdon sérelmére lopással ismételten elkövetett kisebb súlyú bűntettnek minősítette, és ezért a terheltet a Btá. 51. § dj pontja alkalmazásával 2 hónapi és 12 napi börtönbüntetésre ítélte, s a ki­szabott büntetést az előzetes letartóztatásban töltött idővel teljes egészében kitöltöttnek vette. Az ítélet ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt, mert állás­pontja szerint az ítélet törvénysértő úgy a bűncselekmény minősítése, mint 168

Next

/
Thumbnails
Contents