A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

kapcsolása a hideg időjárásra figyelemmel a védekezésben leírt veszélyes eredménnyel járhatott vőlna. A járásbíróság elfogadta ezt a védekezést anélkül, hogy a tényállást ebben az irányban tisztázta volna. Nem derítette fel, hogy a gépkocsi a rako­dás közben közúton, vagy pedig a bányának az úttestől olyan elkülönülő részén állott-e, ahol már a Kresz. rendelkezései nem irányadóak. Nem tisz­tázta, hogy milyenek voltak a terepviszonyok a gépkocsi és a szakadék között, enélkül pedig nem állapítható meg, hogy a motor leállítása esetén valóban elkerülhető lett volna a károsodás, mert a rakodással előidézett rázkódás, működő motor nélkül még a lejtős, fagyos, jeges úton sem okoz­hatott olyan megcsúszást, amely a szakadékba zuhanást eredményezte volna. Ennek ismerete nélkül a motorkikapcsolás elmaradása és a bekövetkezett eredmény között okozati összefüggés fennforgása, vagy annak hiánya nem állapítható meg. A járásbíróság tehát nem derítette fel a tényállást olyan mértékben, hogy eldönthető legyen, hogy a terhelt adott esetben a tőle elvárható figyelem, körültekintés, előrelátás elmulasztásával, vagy esetleg tudatos foglalkozási szabályszegéssel okozójává lett a társadalmi tulajdonban bekövet­kezett károsodásnak. A kellően fel nem derített tényálláson alapuló fel­mentő ítélet megalapozatlan és így törvénysértő. A megtámadott ítélet jogerőre emelkedésétől a törvényességi óvás bejelentéséig azonban már több mint egy év eltelt, ezért a Legfelsőbb Bíró­ság — a feleket és egy érdekelteket nem érintő hatállyal — csupán a törvény­sértés megállapítására szorítkozott. [Bp. 227. § (7) bek.] — (1959. X. 12. — B. törv. V. 1724J1959.) i _ , Társadalmi tulajdonban levő vagyontárgy gondatlan megrongálásával el­követett kisebb súlyú bűntett miatt indult eljárás megszüntetése a Btá. 56'. §-a alapján. 124. A gépkocsivezető terhelt a tehergépkocsijával a szénosztályozó előtt megfordulni igyekezett. Ennek során nem volt elég körültekintő, s így fordulás közben az eléggé szűk helyen az ott elhelyezett szállítószalagot a gépkocsi jobb hátsó kerekével megnyomta. Ennek következtében a szállító­szalagon egy golyóscsapágy és egy ékszíj megrongálódott, s ezáltal a társa­dalmi tulajdonban 314,13 Ft összegű kár keletkezett. A járásbíróság a terheltet bűnösnek mondta ki a BHÖ 235. pontjának (1) bekezdésében felvett, a társadalmi tulajdonban levő vagyontárgy gondat­lan megrongálásának bűntettében és ezért őt 3 hónapi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre és 100 Ft pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. A terheltet az Állami Építőipari Vállalat részére 314,13 Ft polgári jogi igény megtérítésére kötelezte. 159

Next

/
Thumbnails
Contents