A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

nek a leszállítását a terhelt 1958 szeptember hónapra vállalta — 1958. január 30-án még a terhelt birtokában voltak és jól fejlődtek. A sertéshizlalási szerződés megkötésével a hizlalásra lekötött sertések tekintetében a tulajdonjogban változás nem történik, azok továbbra is az állattartó szerződő fél tulajdonában maradnak. Az 1958 : 17. sz. tvr. 17. § (1) bekezdése szerint az állatforgalmi vállalatnak a szerződést nem teljesítő vagy késedelmesen teljesítő féllel szemben kötbérigénye van, illetőleg — a tvr. 21. §-a szerint — a kötbért meghaladó kárát is érvényesítheti. Minthogy tehát a szerződéssel hizlalásra lekötött állatok társadalmi tulajdonba nem kerültek, hanem továbbra is a terhelt tulajdonában maradtak, a terheltnek azokat elidegenítő, illetőleg a saját céljára levágás útján felhasználó cselekménye — a Legfelsőbb Bíróság 288. számú büntető kollégiumi állásfoglalása értelmében is — a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás bűntettét nem valósította meg. A hivatkozott 288. számú büntető kollégiumi állásfoglalásra tekintettel azonban a Legfelsőbb Bíróság vizsgálat tárgyává tette azt is, hogy az adott tényálláshoz képest a terhelt cselekménye nem valósított-e meg egyéb bűncselekményt. Közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmény megállapítására — jogszabályi rendelkezés hiányában — nincs alap. Szóba jöhet még a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás bűntettének a megállapítása is. Erre altkor kerülhet sor, ha a szerződő fél nemlétező állatra köt szerződést, illetve a magatartásából és az eset összes körülményeiből okszerűen arra lehet következtetni, hogy az állatot nevelni és átadni nem is állott szándékában. E vonatkozásban az eljárt bíróság tényként azt állapította meg, hogy a terhelt tudott arról, hogy a tsz. zárszámadása deficites lesz. Ebből nyilván azt a következtetést kívánta levonni, hogy a terhelt a szerződést abban a tudatban kötötte meg, hogy a sertéseket nem tudja leszállítani, s így nem is állott szándékában a szerződésben vállalt kötelezettségének a teljesítése. A járásbíróság ítéletében foglalt fenti ténymegállapítás azonban iratellenes. A bűnper adatai ugyanis erre vonatkozólag semmiféle adatot, bizonyítékot nem tartalmaznak. A terhelt a tárgyaláson történt kihallgatása alkalmával idevonatkozólag azt a nyilatkozatot tette, hogy a szerződéskötéskor még nem számított arra, hogy az 1957. évi zárszámadás deficites lesz. A terhelt a sertéseket — miként arra a Legfelsőbb Bíróság fentebb már rámutatott — 1958 január végéig rendesen hizlalta és azok szépen fejlődtek. Az állatok eladását, illetve levágását a nyomozás folyamán takarmányhiánnyal, a tárgyaláson pedig rossz anyagi helyzetével indokolta. Hivatkozott a tárgyaláson arra is, hogy az állatok eladása előtt kérte a szerződés felbontását, ehhez azonban a vállalat nem járult hozzá. Ezekből a körülményekből, valamint abból, hogy a terhelt a felvett vételár előleget az állatok eladása után rövid idő múlva visszafizette, ok9* 131