Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

712 Nemzetközi szerződések. — Ausztria. 1890: Az a körülmény, hogy a védjegykép alapját képező nemzeti II. t.-cz. színek hosszirányban, a védjegykerethez viszonyítva vagy 45°-nyi 32, §• szöghajlással el vannak tolódva, — egyáltalán sem érinti azt az elvitázhatatlan tényt, hogy a most említett viszonylagos eltolódás a nemzeti szinek sem heraldikai sorrendjükben, sem irányukban tulaj donképen mit sem változtak. A magyar nemzeti színeknek heraldikai sorrendjükben és irányukban való használata azonban, a kizárólag magyar nyelven szövegezett fölirások alkalmazása mellett, a szóbanforgó 1374. számú troppaui védjegy esetében, kétségtelenül alkalmas arra, hogy a fogyasztót az árú származása tekintetében megtéveszsze és benne azt a téves hiedelmet keltse, mintha az osztrák eredetű árú házai gyártmány volna, mert a valódi származásra utaló »Troppaui« kitétel nincsen szembeötlő módon feltüntetve, hanem a védjegy egyéb szövegéhez viszonyítva aránytalanul apró betűkkel van nyomtatva, ezenfelül ékítő rajzczifrázatok közé van ékelve és a három utolsó betű kivételével a nemzeti trikolor sötét-piros mezejébe van elrejtve olykép, hogy a betűk fakult fekete szinét a védjegy alapját képező nemzeti szinek sötét-piros mezeje szinhatás tekintetében olyannyira abszorbeálja, hogy a »Troppaui« szó a védjegynek csak hosszasabb és gondosabb megszemlélése után vehető ki, és így nem alkalmas arra, hogy a nemzeti szinek és a kizárólag magyar szövegű felírás által keltett megtévesztésnek elejét vegye. Mindezekre való tekintettel az 1374. számú troppaui védjegyre nézve annyival is inkább meg kellett állapítanom, hogy a védjegy legszembetűnőbb alkatrészét képező nemzeti szinek és a kizárólag magyar szövegű felírások összbenyomásával szemben, az árú valódi származási helye elegendő világossággal megjelölve nincsen, mivel a védjegygyei megjelöltetni szándékolt árúczikk (gyújtók) a legszélesebb rétegekre kiterjedő tömegfogyasztás tárgyát képezvén, kétségtelenül olyan fogyasztókörökhöz is eljut, a melyek fogyatékos földrajzi tudását Troppau földrajzi fekvésének, illetőleg hovátartozandóságának az ismerete okvetetlenül meghaladja. Ehhez képest a határozatom rendelkező részében hivatkozott törvénj^es rendelkezés alapján, az 1374. számú troppaui ábrás védjegytől a bevezetésileg hivatkozott államszerződés XVII. czikkének 5-ik pontja értelmében, magyar államterületre nézve az oltalmat meg kellett tagadni. (1909 márczius G. 833/1908. sz.)