Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

38 A megkülönböztető erő fogalma. zoldszinű fonálból áll, Magyarország területére kiterjedő hatálylyal bela j stromozandó. A szóban forgó védjegy lajstromozása azért törvényszerű és megokolt, mert az előterjesztett szakvéleményekből minden kétséget kizárólag az a tény domborodik ki, hogy a gyújtózsinór belsejében elhelyezett szines fonál az egyedül alkalmas módja a különböző ipartelepekből eredő árúknak egymástól való megkülönböztetésére. Ez a nézet abban találja magyarázatát, hogy a gyújtózsinóron csak olyan ismertetőjel alkalmazható czélszerüen, a mely a szakembert minden körülmények közt az illető gyújtózsinór származása felől tájékoztatni képes. Külsőleg ilyen ismertető jelet azért nem lehet alkalmazni, mert a gyujtózsinórt rendszerint valamely elszigetelő anyaggal kell bevonni, a mely természeténél fogva ily ismertetőjel felvételére alkalmatlan. Számolni kellett továbbá azzal, hogy a gyujtó­zsinórt rendeltetésszerű felhasználása előtt a szükséghez képest kisebb-nagyobb darabokra elvágják és hogy ennélfogva czélra nem vezetne, ha az árúnak csak egyik vagy másik része bírna a meg­különböztető jellel. A gyakorlati életben tehát úgy oldották meg a kérdést, hogy a gyújtózsinór belsejébe helyeztek el a termelők szines fonalakat, még pedig az érdekek kölcsönös megóvása végett ki-ki más-más szinüt. Ez a gyakorlat és szokás — miként azt az előterjesz­tett szakvélemények bizonyítják — most is fennáll és lehetővé teszi a különböző ipartelepekből eredő hasonló árúknak megkülönböz­tetését. Ez okból a bejelentőnek a zöldszinű fonál védelmére irányuló kérelmét nem lehetett megtagadni. A mi a védjegy belajstromozása ellen felhozott amaz érvelést illeti, hogy valamely szines fonálnak védjegyként való belajstromo­zása esetén az a visszás állapot állhat elő, hogy valaki a maga részére a szivárvány minden szinét lefoglalhatja és ily módon az esetleg jövőben létesülő iparvállalatokat már eleve megfosztja a törvényes védjegy megszerzésének lehetőségétől, arra kell utalni, hogy a jelen bejelentést úgy, mint minden más bejelentést, elsősorban a tény­leges forgalmi viszonyok szempontjából kellett elbírálni. Ezek a viszonyok pedig kétségen kivül a kérelem teljesítése mellett szólnak. De feltéve, hogy valaki csak azért, hogy más gyujtózsinórgyáros szinesfonalú védjegyet ne szerezhessen, az elképzelhető legkülön­bözőbb szinű fonalakat jelentené be védjegyül, akkor az illetőnek elsősorban azzal kellene számolnia, hogy másnak az előhasználat által biztosított jogát (1895 : XLI. t.-cz. 4. §.) nem sértheti ; másod­sorban azzal, hogy védjegyeivel a mai forgalmi viszonyok közt czélt nem érne, mert a szakkörök nyilatkozata szerint minden ipartelep­nek meghatározott szinű, egy vagy kétszines fonalból álló ismer­tetőjele van, így pedig maga a védjegytulajdonos cselekednék saját érdekei ellen, ha különböző, eddig ismeretlen védjegyekkel látná el

Next

/
Thumbnails
Contents