Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

Ministeri rendeletek. 305 mely alatt a kamarához az illető védjegynek egy más, korábban 1890: már belajstromozott védjegygyei való azonossága, illetőleg hasonla- *--cz­tossága iránt esetleg előleges értesítés (avis préalable) érkezett, végül a védjegy alkalmazása módjának feljegyzésére, hogy t. i. miként 14 §§ alkalmaztatik az a kereskedelmi forgalomban (magán az árúczikken, göngyölésén vagy szines nyomatban, bepréselve stb.) l) 3. §. A belajstromozott védjegyekről rendes tárgymutató veze­tendő, mely kimutatja a védjegytulajdonos nevét, a védjegy tár­gyát és a lajstrom lapszámát, illetve a védjegy bejegyzésének folyó számát. 4. §. A védjegylajstromzó hivatal naponként ünnep- és vasár­napok kivételével, meghatározandó és kifüggesztendő hivatalos órák alatt, a közönség részére nyitva kell, hogy álljon. Ezen egész idő alatt a védjegyek belajstromozása, megújítása, átírása vagy törlése, valamint a lajstromok és próbanyomatok megtekintése, úgy­szintén felvilágosítások szerzése czéljából bárki igénybe veheti a hivatalt. A felek védjegyek belajstromozása, megújítása, átíratása vagy törlése, valamint a szükséges felvilágosítások iránt a védjegylajstro­mozó hivatalt Írásban vagy szóval kereshetik meg. Az első esetben a kérés kellő bélyeggel ellátva nyújtandó be ; ha a kérelem szóval terjesztetik elé, a jelentkező felekkel kellőleg bélyegzett jegyzőkönyv veendő fel és az úgy a felek, mint a védjegylajstromzó által aláírva az irattárban megőrzendő. 5. §. A kamara elnöksége köteles a védjegy-lajstromzó hivatal működését folytonosan ellenőrizni. 6. §. A védjegyek lajstromozásáért, megújításáért, valamint átírásáért a védjegytörvény értelmében beszedendő díjak a kamara bevételét képezik, viszont a védjegy-lajstromozó hivatal költségei a kamarát terhelik. Ügy a bevételek, mint a kiadások a kamara évi költségvetésében, illetve zárszámadásaiban külön irányzandók elő. illetve számolandók el. 7. §. Minthogy a védjegyek oltalmáról szóló törvény 3. és 4. §-aiban oly árú jegyek vannak felsorolva, melyek bejegyzése fel­tétlenül vagy feltételesen ki van zárva, minthogy azonkívül országos törvények és kormányrendeletek egyes ábrák, mint pl. az ország czímerének használatát külön engedély előzetes kieszközlésétől teszik füg gővé, a védjegylajstromozó feladata lesz megvizsgálni, vájjon a bejelentett védjegy a bejegyzésre alkalmas-e vagy sem ? 2) Az utóbbi esetben a védjegylajstromozó köteles a bejegyzést megtagadni és egy 1) V ö. ad 93824/IV. B. 1900. sz. K. M. R. 3. 70(1 907. 1. 396. old. (630). 2) V ö. K. M. 361/1901. 1. 386. old. (596). 1. 379. old. és K. M.

Next

/
Thumbnails
Contents