Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)
170 Az árú rendeltetését jelző szavak. 5: A védjegy kizárólag az Agraria szóból áll, ehhez képest lajstro•'• mozhatósága az 1890. évi II. t.-cz. 3. §-ának 2. pontja, illetve az ' " 1895. évi XLI. t.-cz. 1. §-a alapján bírálandó el. Utóbbi törvényszakasz alapján nem lajstromozható az oly védjegy, a mely kizárólag az árú rendeltetését jelző szóból áll. Az Agraria szó a törvény ezen rendelkezése alapján esik kifogás alá, mert kizárólag azt jelzi, hogy a bejelentett árúk (kaszák) mezőgazdasági használatra vannak rendelve. Ugyanis az agrár és agrária szó a mezőgazdaság jelzésére, mint ezen utóbbinak egyénért ékese széles körben el van terjedve, mondhatni közismert s számos mezőgazdasági egyesület nevében is helyet foglal. A bejelentett szó tehát nem jelent egyebet, mint azt, hogy a szóbanforgó árú mezőgazdasági czélokra rendelt gazdasági eszköz. A fél nyilatkozatában foglalt azon védekezésnek, hogy az Agraria szó eszményi elnevezésnek tekintendő, a fönt kifejtettek alapján nem adható hely. Mert ámbár helytálló a védjegytulajdonosnak az a felfogása, hogy a kaszákat rendszerint csak mezőgazdasági czélokra szokás használni, ebből még nem következik az, hogy az árú rendszerint szokásos, vagy szükségképen való rendeltetését kifejező szavak, a melyek tulaj donképen kifej ezésbeli pleonasmust képeznek, mint pl. a világítólámpa és ehhez hasonló kifejezések védjegyül szolgálhatnak, azt egyesek lefoglalhatják, mert a védjegynovella fönthivatkozott 1. §-a az ilyen megjelölések belajstromozását ilyen és hasonló esetekben sem engedi meg. (980/1910.) V. ö. K. M. 643/1910. 1. 108. old. (181.). „Ariston" mechanikai zenélőszerkezetekre az árú rendeltetését jelzi. 349. Kereskedelemügyi Minister: A budapesti 4107. számú szóvédjegy (»Ariston«) az árú rendeltetését jelzi, minélfogva az 1895. évi XLI. t.-czikk 1. §-ába ütközik. Felhívom ez okból a kamarát, hogy a szóbanforgó védjegyet lajstromából törölje. (1897 június 29. 20091/1897.) „Baby" csokoládéra nem jelzi az árú rendeltetését. Valamely szó csak akkor tekinthető az árú rendeltetését jelzőnek, ha az illető szó és a szükséglet, melynek kielégítésére az árú szolgál, oly benső kapcsolatban vannak, hogy másra mint az árú rendeltetésére gondolni sem lehet. 350. Kereskedelemügyi Minister: A védjegynovella 1. §-a alapján valamely védjegytől a lajstromozás csak akkor tagadható meg, ha az »kizárólag az árú rendeltetését jelzi«, vagyis ha a védjegyként használt megjelölés és a szükséglet, melynek kielégítésére az árú szolgál, oly benső kapcsolatban vannak, hogy másra,