Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)
Az árú minőségét jelző szavak. 149 nagy hányadát kitevő lateiner középosztály, hanem a művelődés 1895: szélesebb rétegre kiterjedése folytán már más néposztály által is XLImagyaros kiejtéssel, főleg »gyökeres«, alapos értelemben használt *"c*latin »radicalis« melléknévnek változatát képezi, minthogy használatos értelménél fogva az árú (hashajtó) minőségére utaló jelzést képez, az 1895 : XLI. t.-cz. 1. §-a alapján oltalomban nem részesíthetem s ennélfogva törlését elrendelem. (1909 augusztus 11. 530/1909.) „Radio" fűrdősóra minőségjelző. 294. Kereskedelemügyi Minister: A budapesti 17049. sz. alatt belajstromozott »Radio« szóvédjegynek a védjegynovella 1. §-a alapján való törlését elrendelem. A »Radio« szó forgalmi körökben azt a hitet fogja felkelteni, hogy az általa védett czikk rádiumot vagy egyéb radioaktív anyagot tartalmaz és ezen minőségénél fogva különleges gyógyhatásokat alkalmas előidézni. Ebben az értelemben a megjelölés — mint azt a nagyszámban meghallgatott szakértők véleménye egyhangúan megállapítja — az áru minőségére való utalást képez és ezért a védjegynovella 1. §-a alapján törlendő. (1910 július 14. 673/1910.) „Radiogen21 fürdősóra minőségjelző. 295. Kereskedelemügyi Minister: A budapesti 17077. sz. alatt fürdősó megjelölésére letett »Radiogen« szóvédjegyet az oltalomból kizárom. Kétségtelen, hogy a »Radiogen« a forgalmi körökben azt a hitet kelti, hogy az általa védett anyag rádiumot vagy egyéb radioaktív anyagot tartalmaz és ezen minőségénél fogva különös gyógyhatásokat alkalmas előidézni. Ebben az értelemben a védjegy, a védjegynovella 1. §-ába ütközik, mint minősége való utalás ; ha ellenben a radiogennel jelzett árú nem tartalmaz sem rádiumot, sem más radioaktív anyagot, akkor a megjelölés, mint a védjegytörvény 3. §. 4. pontjába ütköző megtévesztő adat, nem engedélyezhető. Ezekre való tekintettel a budapesti 17077. sz. védjegynek a törlését kell elrendelni. (1202/1909.) „Rádium" gyógyszerészeti készítményekre minőségjelző. 296. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara: A kért lajstromozás megtagadtatik, mert abban az esetben, ha a szóban forgó gyógyczélokra szolgáló vegykészítmény valóban tartalmaz rádiumvegyülékeket, akkor a »Radium« elnevezés minőségjelző, ha pedig nem tartalmaz, akkor minőségjelző jellege mellett még megtévesztő is. (1907 deczember 31-én. 31915/1907.)