Magyar döntvénytár, 9. kötet (1906)

66 Segédszemélyzet. 55—60. §. segéd szolgálati szerződésére, tekintve a keresk. törvény 57. §-ában megállapított hosszabb felmondási időket is, alig találhat természetszerűen alkalmazást, (1884 október 18. 882. sz. Azonos 345/891. sz.) 56. §. A kereskedősegéd, ki szolgálata teljesítésében vétlen baleset miatt ideiglenesen gátoltatik: ezért igényeit a fizetés és ellátáshoz el nem veszti. E kedvezmény azonban őt csak hat heti időtartamra illeti. 349. A főnöknek joga van ahhoz, hogy az alkalmazottat megillető munkabérbe beszámítsa azt az összeget, a mit az alkalmazott táppénz fejében oly intézménytől kap, a melybe a munkaadó főnök is befizetést teljesít a munkás érdekében. (Budapesti tábla 1904 deczember 15. I. G. 271/1904. sz.) 350. A szolgálati szabályzatban az alkalmazottnak biztosított attól a jogtól, hogy betegség esetében hat havi időn át teljes illetményei élvezetében marad, az alkalmazott meg nem-fosztható az által, hogy a hivatalbóli kényszernyugdijazás ellene előbb mondatik ki; és nyugdijilletményei is a betegség esetére igénybe vehető ezen hat hónapi szolgálati idő teljes figyelembevételével állapitandók meg. Curia: Az alperes társaságnál érvényben lévő szolgálati és fegyelmi szabályok 27. §-a értelmében a társaság alkalmazottjai betegség esetén hat havi időn át teljes illetményeik élvezetében maradnak. Ezen rendelkezés feltétlen és a szabályzatnak becsatolt egyik szakaszából sem tü'hik ki az, hogy a 6. §-ban az igazgatóság részére megállapitott az a jog, hogy szolgálatképtelenség esetén az alkalmazottat hivatalból is állandó nyugdíjba helyezheti, egyúttal feljogosítaná az igazgatóságot arra is, hogy a betegség okából szolgálatképtelenné vált alkalmazottját a 27. §-ban részére feltétlenül biztositott kedvezménytől is megfoszthassa. Ennek ellenkezője kitűnik különben a hivatkozott szakasz ama rendelkezéséből is, hogy csak a hat havi idő lejárta után történhetik intézkedés a betegség okából beállott szolgálatképtelenség miaiti hivatalbóli nyugdíjaztatás iránt. Tekintve már most, hogy a felek közt nem vitás az, hogy felperes igazolt betegség czimén kérte 1902. évi szeptember hó 6. napján szabadságolását 1902. év deczember 31-ig terjedő időre : a szolgálati szabályok 27. §-a értelmében erre az időre őt teljes illetményei megillették. Nem változtat e megállapításon az a körülmény, hogy ugyanakkor, a mikor betegség okából szabadságot kért, felperes kérvényében egyúttal azt a kérelmet is előterjesztette, hogy a szabadságidő lejárta után, 1903. évi január hó 1. napjától kezdve nyugdijaztassék, s az ama kérvényben kifejezett emiitett előterjesztés szabadságidejére felperest megillető teljes illetmények iránti jogától már azért sem foszthatta meg, mert joga lett volna nyugdíjaztatása iránti kérelmét a szabadságidő lejárta után is előterjeszteni. (1903 november 13. $58. sz.)