Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

112 Házassági törvény. 102. §. — Anyagi rész. megállapítását eredményezték, hanem oly tényeket kivánt érvényesíteni, a melyek ama kötelezettségek későbbi megszüntetésére jogilag alkalmasaké Felperes jogosítva volt volna ugyan a netalán ellene intézendő végrehajtás megszüntetése iránti kereset utján is az ideiglenes nőtartás fizetésére kötelező ítélet hatálytalanítását a későbbi tények alapján eszközömig de nem volt elzárva attól, hogy a végrehajtás bevárása nélkül is ezt a jogát érvényesítse. De alaptalan alperesnek az a további panasza is, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, midőn a keresetnek annak ellenére helyet adott, hogy a tartási perben hozott ítélet felperes kötelezettségét a peres felek vagyoni viszonyainak végleges rendezéséig állapította meg, holott ez a végleges rendezés be nem következett, sőt a válás ki sem mondatott. Való ugyan, hogy az ideiglenes nőtartás iránt lefolyt perben keletkezett ítéletek fizetési kötelezettségét a peres felek vagyoni viszonyainak a házassági válóperben történendő végleges rendezéséig állapította meg, azonban az a körülmény, hogy felperes a házassági kötelék felbontása iránti keresetével elntasittatott, egymagában még nem eredményezné a lefolyt tartási perben hozott marasztaló itélet joghatályának megszüntetését, mert a tartásdíj iránti kötelezettség, az ítéletnek e részben való határozott rendelkezése nélkül is, a házasélet visszaállítása időpontjáig is kiterjed, már pedig alperes a férje házához visszatérvén, ez a tény jogilag nem gátolta, sőt feljogosította felperest keresete érvényesítésére . . . (Curia 1901 május 10-én I. G. 148. sz.) 296. Ideiglenes tartásdijat a nő csak az esetben jogosult férjétől követelni, ha a különélés a férj hibájából történt. A különélés alatt a férj részéről történt az a levélbeli kijelentés, hogy neje elmeállapotánál fogva nem kötelezhető az együttélésre, nem szolgálhat indokul a nőnek arra, hogy férje ajánlatát a házassági együttélés folytatására joggal visszautasíthassa. A nő férjétől ideiglenes különtartást csak akkor jogosult követelni, ha a háztartási együttélésnek megszakítása és annak vissza nem állíthatása a férj viselkedésére és ténykedésére vezethető vissza. Ezt az anyagi jogszabályt sértette meg a felebbezési bíróság, midőn alperest neje, a felperes javára a különtartás egyenértékében marasztalta. Igaz ugyan, hogy a tényállásból kitün'ően az alperes a különélés tartama alatt oly levélbeli kijelentést tett, hogy felperes elmebeli állapotánál fogva az együttélésre nem kötelezhető, e kijelentésnek azonban különösen tekintettel arra, hogy a felek közötti kiegyenlithetlen ellentétekre vonatkozható tények nem állapíttattak meg, — oly jogkövetkezmény nem tulajdonitható, hogy felperes alperesnek ugy az elsőbiróságnál, mint a felebbezési eljárásban tett azt az ajánlatát, hogy a házas együttélést folytassák, joggal visszautasíthatta volna s hogy a házas együttélést férjével, az alperessel újra folytatni köteles nem volna, és pedig annál kevésbé, mivel nincs megállapítva, hogy felperes egyéb oly okokat hozott volna fel, melyek a visszahívás el nem fogadását indokolhatnák. Ily körülmények között felperes lévén az együttélés megbontójának tekintendő, az különtartásra jogos igényt nem tarhat. (Curia 1900 szeptember 22-én I. G. 305. sz.)