Magyar döntvénytár, 6. kötet (1905)

21( Büntető törvény a bűntettekről és vétségekről. 251. §. fenforgó körülményeknél fogva első férjének, Cs. A.-nak elhalálozását és ezzel korábbi házasságát megszűntnek méltán hihette s igy cselekményénél a bűnös szándék meg nem állapitható. (1627. sz. 1896 április 21.) — Curia helybenhagyta. (1896. évi 7095. sz. 1897 május 21.) 673. Ha a második házasságnál a törvényes formák meg nem tartattak, e bűntett nem állapitható meg, Budapesti tábla: A B. T. K. 251. §-ában meghatározott kettős házasság bűntettét az követi el, a ki érvényes házassági kötelékben lévén, ismét házasságra lép. Házasságról csak ott lehetvén szó, hol az annak érvényességéhez megkövetett törvényes formák megtartattak. Ebből önként következik, hogy eme bűntett létesitéséhez mulhatatlan-ul az kivántatik még alkotó elemül, hogy az érvényes házassági kötelékben élő személy további házassága ünnepélyesen, vagyis törvényes alakszerűségek megtartásával köttetett legyen. Ezt szem előtt tartva, nyilván kiderül az eljárás anyagából, hogy ez esetben a kettős házasság bűntettének tényálladéka meg nem állapitható. Mert beismeri ugyan vádlott, de az iratokhoz 36. napló szám alatt csatolt hiteles okirat is kétségtelenné teszi, hogy vádlott 1871. évi május 26-án, Orosz-Lengyelországban Pincsoréban, a zsidó zsinagógában, R. Sz. Sárával, a panaszossal, házasságra lépett és hogy ezen házasság mai napig érvényben fenáll; ámde a vádlottnak Ibrányban 1878 május 26-án Sch. M.-val kötött második állítólagos házasságát a kir. itélő tábla nem tekintheti a mellőzhetlen törvényes alakszerűségek megtartásával, tehát ünnepélyesen megkötöttnek és pedig azért nem, mert mellőzvén azt, hogy a házasság megkötéséhez törvényesen megkivánt előleges kihirdetés ez esetben nem történt meg s hogy a házasság nem az erre hivatott vagy átruházott hatáskörben működő lelkész előtt köttetett, hanem tény, hogy amaz idegen lengyelzsidó F. J., ki a feleket állítólag ősi szokás szerint a szabad ég alatt összeadta, még azt sem igazolta az illetékes tasi rabbi előtt, hogy zsidóházasság létesitésére képességgel bir, sőt arról sem tett az anyakönyvvezető rabbinak jelentést, hogy ő a házas feleket szabályosan adta össze. Kitűnik ez abból, hogy R^ J. tasi rabbi maga beismerte, hogy ő csak hirből hallotta az ibrányi házasság megkötését és szóbeszéd után vezette be később ezen házasságot az anyakönyvbe, holott a házasságnak az anyakönyvbe ilykép eszközölt bejegyzése nem bizonyit a mellett, hogy a házasság legalább formailag érvényes módon köttetett. Ezekhez járul, hogy a házasság, alakszerű megkötéséhez szükséges e czélra meghivott két tanú sem volt az esketési szertartásnál jelen. Ugyanis S. Á. és K. J., kikre, mint állítólag a házasságkötésnél jelenvolt tanukra történt hivatkozás, egyhangúlag azt vallották, hogy ők nem mint hivatalos tanuk szerepeltek ezen házasságnál, hanem a szertartásnak csak vége felé vetődtek véletlenül oda az udvarba, hol többen is voltak jelen. Már pedig az 1883. évi október 8-án megtartott végtárgyalás alkalmával kihallgatott szakértők (napló-szám 46.) még a zsidó vallás szempontjából is elengedhetlen feltételül követelik meg a zsidóházasság alakszerű megkötéséhez azt, hogy az eskütételnél a két hitelt érdemlő tanú jelen legyen. Mindeme mulasztások miatt a vádlott és S. M. között létrejött második állítólagos házasság nem tekint-