Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)

636 Adó- és illetékügyek. és azok özvegyeinek s árváinak nyugdíjra, illetőleg nevelési járulékra való igénye a bank és alkalmazottai közötti szolgálati viszonyból és nem valamely biztositási vagy hasontermészetü ügyletből folyónak tekintendő. (9915 1901, sz.) 458. Az osztrák nyilvános számadásra kötelezett vállalatok, társaságok, intézetek és egyesületek itteni fiók-intézetei kötelesek a szolgálatban álló hivatalnokaiknak és szolgáiknak a magyar korona területén kifizetett illetményekből a II. fokozat szerint járó nyugta-bélyegeket levonni és a megfelelő összeget az adóhivatalba beszolgáltatni. Indokok: A követelt illeték az 1881 : XXVI. törvényczikknek az illetéki dijjegyzék 89. tétele 8. pontja alá felvett 11. §-án alapszik. Ez a §. a »nyugtatványi bélyegilleték lerovásárók szól, és azt rendeli, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kötelesek a szolgálatukban _ álló hivatalnokoknak és szolgáknak a magyar korona területén kifizetett illetményeikből — akár állittatnak ki ezekről nyugták vagy a telj esitett fizetésről bizonylatok vagy másnemű igazoló iratok, akár nem — a II. fokozat szerint járó bélyegilletéket levonni s a megfelelő összeget minden év lejártával, 14 nap alatt, egyéni kimutatás mellett, az illető kir. adóhivatalba beszállitani; a nyugták azonban, ha kiállíttatnak, bélyegmentesek. E szerint a törvény a hivatalnokoknak és szolgáknak fizetést teljesítő vállalatot nem arra kötelezi, hogy ezt a nyugtabélyeg-illetékeket maga fizesse meg, hanem csak arra, hogy ezt az illetékeket a kifizetett illet- • ményekből levonja és beszállítsa a kir. adóhivatalba s igy érre a kérdésre a bélyeg- és illetékek iránti törvények és szabályok hivatalos összeállitásának V. Része, mely a két államterület lakosai között a bélyeg- és jogilleték körül előforduló érintkezések iránti szabályokat foglalja magában, egyáltalán nem alkalmazható, mert tekintve, hogy ez az illeték kifejezetten nyugtabélyeg-illeték, erre mint fokozatos illetékre — általános elvkent mondja ki a 227. §., hogy az ott rovandó le, a hol a jogügylet okmányilag megköttetett. Itt a jogügylet a fizetés ténye — illetőleg annak elismerése. Igaz, hogy okmány kiállitása nem feltétele az illetéknek, de a fizetés ténye igen, ez pedig ezen az államterületen történvén, az ezen ügylettől járó fokozatos illeték a magyar kincstárt illeti. Továbbá sikertelen a 231. és 232. §§-ra való hivatkozás is, mert eltekintve attól, hogy a fennebbiek szerint erre az esetre a vállalat által készpénzben fizetendő illetékekre vonatkozó szabályokat alkalmazni nem lehet, épen a 232. §. 2. bekezdése mondja, hogy »ha azonban az emiitett jogi személyeknek a másik — tehát a jelen esetben magyar — államterületen oly fiókintézetei vannak, a melyek az ügyletek önálló és végleges megkötésére, valamint az azokra vonatkozó okirat érvényes kiállitására jogositvák : az ily ügyletektől s okiratoktól járó illeték azon államterület részére fizetendő, a hol a fiókintézetek székhelyöket tartják.« Mint érintetett, itt okirat nincs, az illetékköteles jogügylet azonban nem lehet más, mint a fizetés teljesitése s annak elismerése. Kétségtelen azonban, hogy az itteni fióktelep a fizetés teljesítésére s igy az annak megtörténtére vonatkozó elismerés elfogadására is jogosult. Végül utalnia kell e kir. biróságnak arra, hogy ha a magyar korona területén nem nyilvános számadásra kötelezett osztrák vállalat szolgáltatja