Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)

Curiai bíráskodás. 99 4. hogy Baranyás János horgosi választó helyett II. 130. alatt jogo­sulatlan egyén szavazott Kelemen Bélára, a mennyiben a névjegyzékben 358. alatt felvett tanyai lakosnak van feltüntetve, ez pedig a választás napján nem volt Tápén és helyette ifj. Baranyás János 38 éves horgosi lakos szavazott, a ki nem választó. Ennek bizonyítására tanukat kérnek kihallgatríi. Kérvényezők beismerik Gyuris István János és Szilágyi János tekin­tetében ellenkérvényezők előterjesztését, felhozzák azonban azt, hogy a jogosulatlan egyének leszavazása után a jogosultak jelentkeztek a szava­zásra s ezek pedig a G) 2. alatt csatolt külön jegyzék szerint visszautasit­tattak az alapon, hogy a névjegyzékben felvéve nincsenek ; minthogy pedig a jogosultak a külön jegyzék szerint dr. Kelemen Bélára kivántak szavazni: a helyettök, bár jogosulatlanul, leadott szavazatok leszámítá­sának nincs helye. Szúnyog Pál dorozsmai lakosra vonatkozó ellenkérvényi előterjesz­tés valóságát kérvényezők elismerik. Ellenben Baranyás Jánosra vonatkozóan azt vitatják, hogy a név­jegyzékben csak egy Baranyás János foglaltatik ; igaz, hogy ez az idősb jelzővel van ellátva, ámde ez a földkönyv alapján és azért történt, mert van ifjú Baranyás János is, a ki nem választó. Nem igaz, hogy a nem választó szavazott volna a jogosult helyett. Bemutatják H) 2. alatt Bara­nyás János és neje Komáromi Mária ingatlanait kitüntető telekkönyvi kivonatot. A m. kir. Curia ellenkérvényezők kifogásának Szúnyog Pál szava­zatát illetően kérvényezők beismerése alapján feltétlenül, — Gyuris István János és Szilágyi János szavazatát illetően pedig azért adott helyt, mert kérvényezők beismerték, hogy most nevezett választók helyett jogosulat­lan egyének szavaztak, e szavazatok érvénytelenítését és a visszautasított jogosult szavazók szavazatának érvényesítését pedig kérvényezők a kér­vényben nem kérték. Baranyás Jánost illetően a m. kir. Curia a bizonyítási eljárást ren­delte el annak a megállapítása végett, hogy a jogosult Baranyás János szavazott-e II. 130. alatt Kelemen Bélára, vagy a mint ellenkérvényezők vitatják, helyette hasonnevű jogosulatlan egyén. E kérdésben már most a bizonyítási eljárás eredményét és a foly­tatólagos tárgyaláson előadottakat mérlegelve, a m. kir. Curia megálla­pítja azt, hogy a horgosi névjegyzékben 8. alatt id. Baranyás János föld­mives 59 éves foglaltatik, és lakóhelyéül Szeged van kitüntetve ; ezen­kívül más Baranyás János nevü választó nincs. Megállapítja továbbá, hogy dr. Kelemen Bélára II. 130. alatt Baranyás János minden jelző nélkül szavazott. A bizonyítási eljárás eredménye már most az, hogy két Baranyás János van, mind a kettő 38 éves, az egyiknek az atyja József, a másiké Ferencz, az előbbinek felesége Komáromi Mária, a másiké Haksza Anna, e két Baranyás Jánoson kivül más Baranyás János nincs. Fodor Miklós községi adó-nyilvántartó azt vallotta, hogy a József fia az adófőkönyvben 927. tétel alatt fordul elő 4 forint 78 krajczár föld­adóval, 80 krajczár házosztályadóval és 3 forint kereseti adóval van meg­róva ; ő ezt a földkönyvbe minden jelző nélkül vezette be s a neve után 7*

Next

/
Thumbnails
Contents