Magyar döntvénytár, 3. kötet (1904)
Á végrehajtási eljárás. 66. §. 75 lefoglalása a többi ingók módjára megtekintés, felszámolás, esetleg megbecslés, és az óvadék minőségének, ugy állagának határozott körülírása melletti összeirás utján eszközlendő, a birósági kiküldött pedig a végrehajtási jegyzőkönyv tanúsága szerint az óvadék tényleges létezéséről, annak mibenlétéről meggyőződést nem szerzett és annak értékét ki nem tüntette, az óvadék lefoglalása tehát az 1881 : LX. t.-cz. 50. §. utolsó pontjába ütközvén, abból az okból volt megsemmisítendő. (1903. május 13-án 1517/03. sz. a.) , 66. §. A kedvezményezettet illető életbiztosítási összeg, a biztosított adóságai miatt, végrehajtás alá nem vonható. E szabály áll akkor is, ha a kedvezményezettekül a biztosított örökösei, habár minden közelebbi megjelölés nélkül, vannak megnevezve. Épületek tűzkár elleni biztosítása folytán, a biztosító által fizetendő kártérítési összeg a biztosított adósságai miatt végrehajtás alá vonható ugyan, de azon jelzálogos hitelezők, kik a tűzkárt megelőző időpontban nyertek zálogjogot, a végrehajtási eljárásról a kiküldött által értésitendők. E hitelezőknek jogukban áll a foglaltató ellen kielégítési elsőbbségi jogaikat érvényesíteni, avagy pedig azt követelni, hogy a kártérítési összeg zár alá vétessék és a leégett épület helyreállítására fordittassék. Biztosított ingóságokért fizetendő kártérítési összeg a biztosított adósságaiért végrehajtás alá vehető ; azonban azok, a kik a biztosított ingóságokra szereztek zálogjogot, kielégítési elsőséget igényelhetnek, ha ebbeli igényeiket a biztosított összeg utalványozása előtt bejelentik. 247. Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az életbiztosítási összeg a biztosított tartozásai miatt végrehajtás alá vonható-e, az életbiztosítási összegnek a szerződés tartalma és feltételei által meghatározott jogi minősége a döntő. Budapesti tábla : A kir. Ítélőtábla az első biróság végzését, melylyel az előterjesztésnek helyt adott és a foglalást megsemmisitette, helybenhagyja. Indokok: A kir. járásbÍróság végzése indokolása alapján és azért hagyatott helyben, mert annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az életbiztosítási összeg a biztositott tartozásai miatt végrehajtás alá vonható-e, az életbiztosítási összegnek a szerződés tartalma és feltételei által meghatározott jogi minősége a döntő ; már pedig a fenforgó esetben az életbiztosítási összeg, mind a két rendbeli szerződésnek nem vitás tartalma szerint, a biztosítottnak elhalálozása után tőle különböző személyeket illetvén és ekként kedvezményezetteknek mindenesetre harmadik személyek lévén tekintendők : az életbiztosítási összegek az 1881 : LX. t.-cz. 66. §-a értelmében lefoglalhatok nem voltak, annál kevésbbé, mert a bemutatóra szóló kötvények a végrehajtást szenvedő birtokában nem találtatván, azokra nézve a most idézett törvény 73. és 80. §§-ban előirt szabályszerű eljárás sem volt foganatosítható. (1901 deczember 27-én 5995. sz. a.) 248. Az életbiztosítási kötvény foglalás tárgyát nem képezheti. Budapesti tábla : Tekintettel arra, hogy készpénzbeli követelés behajtása czéljából elrendelt végrehajtás foganatosítása alkalmával foglalás tárgyát csak oly dolgok vagy jogok képezhetik, melyek a végrehajtást szenvedőt illetik és a melyek a végrehajtási törvényben előirt módon értékesíthetők, ilyennek pedig az életbiztosítási kötvény önmagában véve nem tekinthető, mert az a forgalomnak nem tárgya, meghatározható