Magyar döntvénytár, 2. kötet (1904)

126 Az idegen váltóról. 35. §. A hazai vásárokra kiállított váltók lejárata esik : 1. a vásár napjára, ha ez egy napig tart; 2. a vásár utolsó napjára, ha ez egy napnál hosszabb ideig, de legfeljebb nyolcz napig tart; 3. a vásár nyolczadik napjára, ha a vásár nyolcz napnál tovább tart. 2. Fizetés. 36. §. Forgatott váltóknál a forgatmányos tulajdonosi minősége, a hátiratoknak összefüggő s egész ő hozzá lenyúló lánczolata által igazoltatik. Ez összefüggés akkor létezik, ha az első hátirat a rendelvényes nevével, minden későbbi hátirat pedig annak nevével van aláirva, ki a közvetlen megelőző hátiratban mint forgatmányos fordul elő. Ha valamely üres forgatmány után további forgatmány következik, az tételeztetik fel, hogy az utóbbi kiállítója üres forgatmány mellett jutott a váltó birtokába. A kitörölt forgatmányok a birtokosi minőség megbirálásánál, mint nem létezők tekintetnek. A fizető a hátiratok valódiságát vizsgálni nem tartozik. 340. A keresetjoggal csak valóban létező egyének és jogi személyek bírnak, a költött néven folyamatba tett keresetre hozott sommás végzés tehát hatályon kivül helyezendő s a keresetet ellenjegyzett ügyvéd a költségben marasztalandó; azonban a fővárosi bejelentési hivatalnak értesitése csak annyit bizonyit, hogy felperes ott bejelentve nincsen, de annak igazolására, hogy egyáltalán nem létezik vagy hogy költött személy, bizonyitékul el nem fogadható. (Curia 1881 november 10-én 671/1881., 441/1884. és 171'1897. sz. a.) 341. A kibocsátónál sem elegendő a váltó birtokának puszta ténye a perlési jog megállapításához, hanem ő reá is áll az az általános szabály, hogy a váltóbirtokos csak mint rendelvényes vagy mint forgatmányos, vagy csak akkor léphet fel fizetésre irányuló keresettel, ha visszkereset alatt állván, a váltót visszaváltotta. A váltó birtoka megállapítja ugyan a vélelmet, hogy a kibocsátó, mint visszkereset alatt álló, előző beváltás utján jutott más rendeletére szóló váltó birtokába; ez a vélelem azonban lerontható. A kir. Ítélőtábla: A váltótörvény 7. § a a kibocsátónak. 23. §. 1. bekezdése az elfogadónak váltójogi felelősségét elvileg állapit ja meg annak meghatározása nélkül, hogy a kötelezettség kinek irányában áll fenn. Megjelölik az adóst, de nem jelölik meg a hitelezőt. Azt a kérdést, hogy a váltókövetelés kit illet, a törvény egyéb rendelkezései szabályozzák. Ezek szerint a váltó birtoka mindig szükséges (39. §.), de másrészt a váltónak puszta birtoka sohasem elegendő a váltókövetelés érvényesítéséhez. Legitimálva van nem forgatott váltónál a rendelvényes, forgatott váltónál a hátiratok összefüggő és hozzá lenyúló lánczolatával igazolt forgatmányos (36. §.); lejárat után, ha az intézvényezett nem fizetett, a váltókapcsolatban és visszkereset alatt álló személyek közül az, ki a váltót beváltotta. A mi különösen a kibocsátó jogait illeti, a 23. §. 2. bekezdése, szemben az 1840 : XV. t.-cz. 80. §-ának ellenkező rendelkezésével, annak kimondására szoritkozik.